Olyan társadalomban élünk, amelyikben az anyagiak talán jobban számítanak, mint ahogy azt szeretnénk. Mindenki folyamatosan a pénzt hajszolja, és az egész élet az anyagi források utáni folyamatos harcban merül ki. A 70 éves Heidemarie Schwermer azonban bebizonyította, hogy e nélkül az eszköz nélkül is lehet élni.
A nő 16 éve hagyott fel a pénzhasználattal, és azóta stresszmentes az élete. Azt tanácsolja mindazoknak, akik egy pillanatra sem képesek leállni, hogy hagyjanak fel ezzel a betegséget okozó életmóddal, ne legyenek a pénz rabszolgái, és éljenek úgy, ahogy valójában szeretnének.
De hogy lehetséges pénz nélkül élni a 21. században?
A nő 54 évesen határozta el, hogy radikálisan változtat addigi életvitelén. Felmondott a pszichiátriai rendelőben, ahol dolgozott és elhatározta, hogy szabad életet fog élni. Heidemarie lemondott a készpénz, a bankkártya és minden egyéb fizetési mód használatáról, amelyek naponta fullasztó érzéseket váltottak ki belőle. A hamarosan hetvenedik életévét betöltő nő egyáltalán nem bánta meg 16 évvel ezelőtti döntését. Egy dolgot bán, hogy nem hamarabb lépett erre az útra.
A második világháború alatt családja Poroszországból Németországba menekült. Édesapja 1940-ben egy kávézó tulajdonosa lett. Nem dúskáltak az anyagiakban, de megengedhették maguknak, hogy egy dadát és egy kertészt alkalmazzanak. Jól éltünk azokban az időkben, de a háború elvitt mindent – mondta a nő. Hozzátette: a háború után ismét sikerült talpra állniuk, és egész életükben megharcoltak a boldogulásért. Mindig vigyáztak a vagyonukra, függetlenül attól, hogy jobban, rosszabbul mentek a dolgaik.
A nő egész életben kereste annak lehetőségét, hogy miként lehetne pénz nélkül élni. 1994-ben egy csoportot alapított, amelynek tagjai különböző szolgáltatásokat – takarítás, mosogatás, gyerekfelügyelet – ajánlottak fel egymásnak, és vagyontárgyakat cserélgettek egymás között. Ez után egyik barátnője megkérdezte, nem lakhatna-e nála három hónapig, mivel családi problémákkal küszködik. Ekkor érkezett el a pillanat, amikor úgy döntött, eladja mindenét, beleértve a házát is, ami nem fér bele egy bőröndbe, és bebizonyítja, hogy pénz nélkül is meg lehet élni. Elmondása szerint egy évesre tervezte ezt az időszakot, ám egy élet lett belőle. Nyugdíját sem vette fel, hanem jótékony célokra fordította, és idejét utazgatással tölti. Tisztában van azzal, hogy a kortársai a nyugdíjas éveket kerti munkával, unokák nevelésével töltik, ám ő inkább egyik helyről a másikra megy. Élelemért cserébe apróbb házimunkákat végez, és soha nem tölti meg a bőröndjét teljesen. Ahogy változnak az évszakok, eladományozza a ruháit és újakat szerez. Megbízóitól, barátaitól kap dolgokat, vagy, ahogy ő nevezi: csodákat. Nem szereti a karitatív cselekedet fogalmát.
„Számos csodának vagyok szemtanúja naponta. Kezdetben felfedeztem az élelmet. Az emberek az utcán odajöttek hozzám és ételt hoztak. Az emberek, akiknek dolgoztam, szintén elláttak élelemmel” – mondta. Programja rendkívül szigorú, egy hét után mindig tovább utazik. Minden egyes helyen az életfelfogásáról mesél a helybelieknek, és a pénz nélkül életre hívja fel a figyelmet. Történetéről dokumentumfilm is készült, bár azt mondja, nem szeret a tévében szerepelni. Két esetben fogad el fizetséget: ha a vonat útjait és az étkezéseit állják. Mióta eszét tudja, azon gondolkodott, hogyan lehetne jobbá tenni a világot. Békegalambként tekint magára, és házról házra járva beszél az embereknek a filozófiájáról – mondta. Hozzátette: számos barátot szerzett a világ minden sarkából, ám senkinél sem tartózkodott sokat, mert menni kell előre. Az a feladatom, hogy a gondolataimat mindenkivel, ne csak egyes emberekkel osszam meg. Nem vagyok koldus, nem vagyok az utca embere, hisz bárhová megyek, mindenütt felajánlják, hogy náluk lakjak – fogalmazott a Heidemarie.
