Hátrányos pénzügyi helyzete késztette arra a kínai Nanjing tartományában élő férfit, hogy életét kockára téve házilag készítsen dialízis gépet. A szerkezet annyira jól sikerült, hogy 13 éve alig szorul speciális orvosi kezelésre.
Egy 2008-ban készült felmérés szerint a kínai állampolgárok egytizedes szorul hagyományos dialízis kezelésre, de vannak olyanok is, akik elutasítják ezt a kezelést. Hu Songwen valamikor meteorológusnak tanult, de 1993-ban veseelégtelenséget diagnosztizáltak nála. Ettől a perctől kezdve 6 naponta lett volna köteles látogatnia a kórházat vértisztítás miatt, de a 80 dolláros kezelési díj túl nagy költséget jelentett családja számára. Ez addig működött, amíg a család teljesen le nem égett anyagilag, és ekkor döntötte el, hogy saját szakállra készít magának vértisztító berendezést.
“Amikor elmondtam a kezelőorvosomnak, hogy mire is készülök, teljesen idiótának tartott. Azzal fenyegetőzött, hogy tönkreteszem a családom, ugyanis halálra vagyok ítélve”, mondta Songwen. 800 dollárból vásárolt speciális pumpát, további 10 dollárból pedig a kiegészítő kütyüket és orvosságokat. “A legfontosabb része a szerkezetnek a szűrő, amit nyolc alkalommal ajánlott használni. Egy újabb szűrő 16 dollárba kerül, így többszáz dollárt megspórolhatok évente”.
Elmondása szerint eddig két közeli ismerőse halt meg hasonló, házilag készített dialízis berendezéstől, de még ez sem rettentette el. Orvosa egy idő után a pártjára állt, és figyelmeztette, hogy feltétlenül steril vizet használjon, különben tényleg a vesztébe rohan.
A férfi megköszönte a sajtónak, hogy története a címlapokra került, és fel szeretné hívni a figyelmet a Kínában elharapózott magas vizitdíjak problémájára. Egyszerűen képtelen egy átlagos állampolgár kifizetni ezeket, és kénytelenek hasonló módszerekhez folyamodni – ami nem ritkán az életükbe kerül.