Az életünk egy folyamatos változás, utazás, melynek irányítása többnyire a mi kezünkben van, ezért óriási felelősséggel tartozunk a sorsunk iránt. Nem mindegy, hogy milyen útra lépünk, ahogyan az sem mindegy, hogy mennyire vagyunk képesek tanulni a saját hibáinkból, s ezáltal mennyire tudunk fejlődni.
Ahogy telnek az évek, egyre tapasztaltabbakká válunk, viszont azért mégis marad néhány dolog, amit csak nagyon későre értünk meg és tanulunk meg:
1. A legtöbb dolog nem is bír akkora jelentőséggel, mint amekkorát mi tanúsítunk felé
Gondolj csak bele, hányszor volt már olyan, hogy egy aprócska dolgot felnagyítottál és teljesen befeszültél miatta. Ahhoz, hogy minderre rájöjjünk, hogy ezek a jelentéktelen dolgok nem számítanak igazán, sok év évet kell a hátunk mögött tudjunk.
2. A boldogság kemény erőfeszítésbe kerül
A boldogság csak úgy nem lesz magától. Tudatosan kell érte tennünk és sok megpróbáltatáson kell keresztülmennünk, hogy elérhessük.
3. A düh legfőbb forrása a félelem
Minden dühös tettünk mögött valamilyen félelmünk rejtőzködik. Csakis a belső félelem késztethet bennünket arra, hogy olyasmit tegyünk, amit amúgy sosem tennénk meg.
4. Semmi sem tart örökké
Ahogyan az életünk, úgy a szerelem és minden egyéb más is véges. Ezt el kell fogadni, hiszen nem tehetünk ellene semmit. Az elkerülhetetlen nem lehet elkerülni.
5. Azok a barátok/ismerősök, akik bizonyították, hogy fontos vagy számukra sokkal többet érnek azoknál a vér szerinti rokonoknál, akik nem törődnek veled.
Hányszor megtörtént már a történelem során, hogy egy-egy vér szerinti rokon elárulta a családtagjait. Későn ébredünk rá, hogy csakis azokra az emberekre kellene energiát fordítsunk, akiknek mi is fontosak vagyunk.
6. A komfortzónában maradás sokkal többször gerjeszt megbánást, mintha lépnénk és hibáznánk.
Ha folyamatosan csak a biztonsági játékra megyünk, sosem fog semmilyen izgalmas dolog történni az életünkben. Ezt az egy életet kaptuk, akkor miért is ne használnánk ki a maximumig?
7. Az idő rohamosan repül
Sokszor, ha elmélázunk egy kicsit, az egész életünk egy szempillantásnak tűnik. Épp ezért minden egyes aprócska pillanatot ki kellene használjunk, és úgy kellene éljünk, mintha nem lenne holnap.
8. Jogodban áll szeretni azt, amit minden nap csinálsz vagy tenned kell
Az egyik legnagyobb pazarlás, ha hosszabb ideig olyasvalamivel foglalkozunk, amit gyűlölünk. Senki sem tartja a pisztolyt a fejedhez, ezért bármikor jogodban áll más munkahelyet keresni, ha képtelen vagy azonosulni mindazzal, amit ott tenned kell. Csakis úgy teljesedhetsz ki, ha azzal foglalkozol, amit szeretsz.
9. Az élet sosem volt és nem is lesz igazságos
Ez egy örök érvényű szabály. Bárhogyan is küzdünk, előfordulhatnak igazságtalanságok, a legtöbb, amit tehetünk az, ha elfogadjuk.
10. Olykor a szeretet és a szerelem sem bizonyul elegendőnek.
Attól, hogy valakit szeretsz vagy szerelmes vagy belé, nem biztos, hogy a sorsotok összefonódik. Olykor még a szeretetnél is többre van szükség ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön.
11. A tettek mögött mindig valamilyen szándék áll – és ez lehet akár rossz is.
Mindig mindent okkal teszünk, viszont vannak emberek, akiket veszélyes motiváció hajt. Igen, sajnos vannak rossz emberek is a Földön, ezért nagyon nyitott szemmel kell járnunk a világban.
12. Ha nem figyelsz oda magadra, a testedre és a lelkedre, egy idő után elveszíted önmagad
Annyira fontos az egészség és az elégedettség! Ha nem vagy elégedett a testeddel, az érzéseiddel, könnyen eltávolodhatsz önmagadtól. Szakíts időt a saját épségedre és boldogságodra, mert csak így élhetsz egy teljes életet.