A római mitológiában a kövér, szerelmi nyilakkal a hátán repkedő kisfiú, Ámor, vagy más néven Cupido, a szerelem, a szenvedély, a vonzalom, a romantika istene, aki gyakran jelenik be a Valentin-napi üdvözlőkártyákon is. Most a kis Cupido 11 leckét ajánl figyelmedbe, amelyeket ha megtanulsz, akkor rád fog találni az igazi, elsöprő szerelem.
1. Tárd ki a szíved, engedd be a szerelmet
Cupidot leggyakrabban úgy ábrázolják, hogy kiszemel valakit, majd a kis szíves nyílvesszőjével szíven lövi az illetőt, aki elsöprő szerelmet érez és nem tudja irányítani a vágyát. Az első lecke tehát az, hogy sosem tudhatod, mikor talál szíven Cupido nyílvesszője, és ez leginkább akkor következik be, mikor legkevésbé számítanál rá. Akárhányszor törték is össze a szíved, ne zárkózz be, légy nyitott, mert lehet, hogy a szerelem csak egy saroknyira van.
2. Szeress a benned lévő gyerek szívén keresztül
Mivel Cupido egy kisfiú, ő nem nézi, hogy kit vesz célba a nyilaival. A szerelem római istene arra tanít meg téged, hogy mindig szeresd gyermeki szívvel, játékosan, kedvesen, őszintén a párodat, anélkül, hogy megsértenéd, vagy kihasználnád őt.
3. A szerelem vak
Egyes festményeken Cupido szeme be van kötve, és nem azért, mert vak, hanem mert a szerelemben nem a látvány a lényeg. A szerelem a szívben és az agyban születik meg. Csak erről gyakran megfeledkezik az ember, hiszen a szerelem a lelkedben van, nem pedig a testedben. A test az csak a külső része, a tárolója a léleknek, így a szerelmet ott bent, a szív legmélyén kell keresni.
4. Ne hagyd, hogy szerelmi csalódás miatt másokat is megbánts
Egy mesében Cupidot méz tolvajnak írják le, akit megcsíp egy méh. Sírva rohan édesanyjához, Vénuszhoz, hogy egy ilyen kis teremtés, hogy tud ekkora fájdalmat okozni. Vénusz felnevetett és megállapította fiáról, hogy hiába, hogy még kicsi, sokkal nagyobb fájdalmat tud okozni, mint a méh: ő szíveket képes összetörni. Azonban a tanulság ilyenkor az, hogy ha összetörik a szívedet, ne forralj bosszút senki ellen, hanem segíts másokon, így vigaszra lelsz.
5. Lovagold meg a szerelem hullámait, és élvezd az utazást
Régen és napjainkban is gyakran ábrázolják Cupidot, amint egy delfin hátán utazik. Ez nem véletlen. Nagy-Britanniában a rómaiak korából fennmaradó mozaikokon a vizek és tengerek istenének, Neptunusnak a szájából tengeri állatok jöttek ki, amelyek Cupidová alakultak át. Egyesek úgy vélik, hogy Neptunus ismerte a lelkek eredetét, és Cupido pedig a lelkek végső állomásának a jelképe. Mások szerint a delfinen gyorsan lovagoló Cupido azt jelképezi, hogy a szerelem amilyen gyorsan jött, úgy is fog távozni. Ezért az utazás minden pillanatát ki kell élvezni.
6. Ne üldözd a szerelmet
A középkorban azt gondolták, hogy Cupido az erkölcs pusztulásának szimbóluma, és gonosz szándékkal mérgezi az emberek tudatát. És az, hogy meztelenül van ábrázolva, az Cupido romlottságáról, bűnösségéről árulkodik. Nos, ettől eltekintve a szerelmet nem szabad felhasználnod, hogy megvalósítsd az önös érdekeidet. A szerelem az két ember életének mindennapos ünnepe.
7. Ne légy lusta a szerelemben
A reneszánsz művészetben, irodalomban Cupido a gyengeség, a letargikus szerelem jelképe. Lehet ebben az időben úgy gondolták, hogy az emberek nem dolgoznak meg eléggé a szerelemért, ami így nem is következett be igazán. És ez most is igaz, hiszen a szerelemért tenni kell, tenni kell azért, hogy a tűz ne aludjon ki, hanem évtizedekig lángoljon.
8. A szerelem mindig győz
Caravaggio Cupidot egy merész képen úgy ábrázolta, hogy ő a szerelem istene, aki mindent legyőz. És ez a nézet átterjedt a zenére, a hagyományokra, az építészetre és az oktatásra is. Míg Cupido hatása nem mindig pozitív, mégis azt az üzenetet közvetíti: “A materialista világ függönyén túl ott van a szerelem, ami türelmesen vár, de csak akkor láthatod meg, hogy túl tekintesz az illúzión.”
9. Használd a szárnyad és repülj tovább, ha olyan emberekkel, helyzetekkel találod szembe magad, amely nem szolgálja érdekeidet
Ha úgy érzed, hogy a párkapcsolatodban megfulladsz, megrekedsz, nem tudsz tovább lépni, kiélni a vágyaidat, akkor használd a szárnyaidat, és repülj tovább. Kényelemből sose maradj egy kapcsolatban.
10. Néha csak a megpróbáltatásokon keresztül érhető el a boldogság
Cupido és Psyché szerelme sok megpróbáltatáson ment keresztül, sokáig voltak külön, míg végül ismét egymásra találtak. Psyché mély álomba merül, de Jupiter közbelép, és halhatatlanná teszi, hogy a pár házasságot köthessen. Ha ez a valóságban nem is történik meg, de jó ha tudod, hogy a szerelem rengeteg mindent képes kibírni, túlélni.
11. Mindig nézd az élet derűs oldalát
Ha magadban megtalálod a szerelmet és a derűt, akkor Cupido megadja amire vágysz, és rád talál majd az igaz szerelem. Sose taszítsd magad háttérbe, engedd, hogy megnyilvánuljon a kreativitásod, az igazi éned.