Legtöbbször képtelenek vagyunk visszaemlékezni az álmainkra, reggel felébredünk, és úgy hisszük, hogy nem álmodtunk semmit. De ez nem így van. Pszichológusok szerint az álmaink arról szólnak, amilyen problémák foglalkoztatnak bennünket az életben.
A következőkben 10 álomképet ismertetünk, így legközelebb ha az alábbi helyzetek, cselekedetek megjelennek álmainkban, tudni fogjuk a jelentésüket és az üzenetüket.
1. Repülés
Ez egy gyakori álomkép, amelyre arra vonatkozik, hogy növelnünk kell az akaraterőnket, ambíciónkat. A repülés a hatalomról, a befolyásról szól. Ha jól repülünk, akkor ez arra utal, hogy az életünkben már meghoztuk pár komoly döntést, és képesek vagyok befolyással lenni egyes dolgokra, eseményekre. Ha viszont repülés közben lezuhanunk, az nem jó jel.
2. Esés, zuhanás
Ez is gyakori, ilyenkor az életben egyes helyzetekben kicsúszik az irányítás a kezünk közül. Ennek hátterében állhat a munkahely megszűnése, vagy egy fontos személy elvesztése. Ezek a történések erőtlenné, kiszolgáltatottá tesznek. De érdemes szembenézni a félelmeinkkel, és újból igyekezzünk felállni, és erőre kapni.
3. Víz, folyó, patak
A víz elem is gyakran jelenik meg az emberek álmában. Amennyiben a víz központi helyet foglal el álmunkban, az az érzelmi állapotunkról árulkodik. Ha ez a víz nyugodt, akkor érzelmileg is egyensúlyban vagyunk, ha meg van áradva, hullámzik, zavaros, akkor ez a lelkiállapotunkra igaz. A vízesés viszont egy új lehetőség, új kezdet eljövetelét vetíti előre.
4. Bogarak, rovarok
Ha sok kis bogár, rovar jelenik meg álmunkban, akkor ez a kép a problémáinkra utal, amelyek megzavarják az életünket, a nyugalmunkat, akárcsak a bogarak. Ezért mindent igyekezzünk elintézni a valóságban, így az ízelt lábúak is eltűnnek.
5. Foghullás
Több ember is úgy riad fel, hogy álmában kiesett, vagy letörött a foga. Nos, ez azt jelenti, hogy valahol, valamilyen területen elvesztettük az irányítást, a hatalmat, az önbizalmunkat. Ki kell derítenünk, hogy ez így van-e, és mit tudunk tenni, hogy ismét erősek és befolyásosak lehessünk.
6. Halál
Az álombeli halál arra vonatkozik, hogy véget ér valami, egy korszak lezárul. Nem kell megijedni, nem egy élet ér véget, hanem egy helyzet, egy érzelem, egy kellemetlen eset. És ugyanakkor valami teljesen új fog megszületni, így a halál álomképe közel sem annyira ijesztő, mint ahogy azt gondolnánk.
7. Terhesség
Ez egy jelentős bővülésre, növekedésre utal, amely lehet egy vállalkozás, egy szakmai előrelépés, egy lehetőség, vagy egy életesemény is.
8. Valaki üldöz
Ez nem jó jel, még álmunkban sem. Az a személy, aki üldözőbe vesz, jelképesen a félelmeinket testesíti meg. Például egy probléma, amitől igyekszünk elszaladni. Nos, muszáj lesz megoldani a gondokat, mert különben elő-előjön majd ez a kellemetlen álomkép.
9. Tűz
Ennek több jelentése lehet, a kontextustól függően. Ha távolról látunk egy tüzet, akkor ez valamilyen vágyakozásra, átváltozásra vonatkozik, ha viszont a tűzzel játszunk, akkor jó hat tudjuk, hogy a való életben gyakran sodródunk veszélyes helyzetekbe. Ha viszont épp tűzgyújtáson fáradozunk, akkor ez haragra utal, amit elnyomunk magunkban.
10. Meztelenül lenni
Az álomkutatók szerint ez biztonsághiányra, önbizalomhiányra utal, főleg ha a meztelenség a nyílt utcán történik, ahol rengeteg ember van. Így érezzük a hétköznapokban is magunkat: ijedten.