Walburga Oesterreich első látszatra a háziasszonyok megszokott, nyugodt kis életét élte Milwaukee-ban, férje, Fred oldalán, aki egy helyi varroda vezetőjeként dolgozott. És ahogy lenni szokott, Fred a szakmájában egyre sikeresebbé vált, de magánéletére ez már nem volt elmondható, ugyanis Walburga, vagyis akit a legtöbb ember csak Dolly-ként ismert, egyre inkább magányossá vált, és egy másik férfi társaságára vágyott.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Dolly-ról azt is lehetett tudni, hogy imádott varrni. Azonban egyik nap a varrógépe elromlott, mindez több mint egy évszázada, 1913-ban történt. Az asszony sírva hívta fel a férjét, hogy jöjjön haza, és szerelje meg a masinát, de Fred nem tudta elhagyni az irodáját, így az üzem egyik szerelőjét küldte ki, hogy javítsa meg Dolly varrógépét.
Az szerelőt Otto Sanhuber-nek hívták, 17 éves volt, és mikor becsöngetett, zavarbaejtően kellemes meglepetés fogadta, ugyanis Dolly egy szál áttetsző hálóingben nyitott ajtót, még a fehérneműje is kilátszott. Ettől a pillanattól kettejük sorsa megpecsételődött, mivel a kialakult kölcsönös vonzalom hatására szeretők lettek.

Kezdetben mindent megtettek, hogy a románc titokban maradjon, olcsó motelokban találkozgattak, távol a várostól, de ahogy egyre jobban megismerték egymást, szerelem alakult ki közöttük, és már az sem érdekelte nagyon őket, ha a nő lakásán kerül sor a légyottra. Azonban a szomszédoknak feltűnt a nagy forgalom az Oesterreich-házban, ezért Dolly azt javasolta Otto-nak, hogy lakjon ott, titokban, mégpedig a padlásszobában.
A férfi elfogadta az ajánlatot, és öt kerek évig éltek így hármasban egy fedél alatt, Fred semmit se sejtve az egészből. Sőt, azután is folytatódott a történet, mikor 1918-ban Fred és Dolly Los Angeles-be költöztek, ugyanis Otto, természetesen titokban, az Oesterreich házaspárral tartott, a számára “kialakított” padlásszobába.
1922 augusztusában azonban minden megváltozott. Otto arra lett figyelmes, hogy Dolly sikít, kiabál. Attól tartva, hogy Fred bántalmazni fogja szerelmét, előbújt a szobájából, ahol farkasszemet nézett a férjjel. Fred fegyvert fogott Ottora, dulakodni kezdtek, végül Ottohoz került a fegyver, aki végzett Freddel, noha Dolly megpróbálta jobb belátásra bírni szeretőjét.

A nő később a rendőröknek azt mondta, betörés áldozatai lettek. Noha a hatóságok nehezen hittek Dollynak, nem találtak bizonyítékot arra, hogy igazából másként történtek a dolgok. Ezért a nő, most már megözvegyülten, felvállalhatta volna kapcsolatát Otto-val. De csak volna, mivel Sanhuber úgy döntött, hogy megmarad a szeretői státusznál.
Dolly időközben kapcsolatot alakított ki Harman S. Shapiro ügyvéddel, aki szintén nagyon sok időt töltött munkával, ezért kevés időt tudtak együtt tölteni. Ennek az lett a következménye, hogy Dolly találkozott és később megbízott a fiatal Roy Klumb-al, akit arra kért, segítsen elrejteni a gyilkos fegyvert, Roy azonban a rendőrségnek mindent elmondott, így került végül Otto és Dolly bíróság elé.
Otto-t gyilkossággal vádolták, Dolly-t pedig bűnrészességgel. Dolly azzal igyekezett védeni Otto-t, hogy a férfit szexuális rabszolgaként tartotta bezárva, ezért nem tudott tisztán gondolkodni, mikor meghúzta a ravaszt.
Azonban mivel az eset rég történt, és bizonyítékokat sem lehetett már találni, Otto és Dolly végül megúszta a börtönt. Otto az eset után Kanadába költözött, ahol nevet változtatott, megnősült, és visszavonultan élt, egészen haláláig.
Dolly nem ment újra férjhez, 1961-ben hunyt el, 80 évesen, Los Angelesben.
A különleges sztoriról 2018-ban film készült, The Lover in the Attic: A True Story címmel.