Ha utólag visszagondolunk, minden életkorunkban eszünkbe jut egy-két dolog, amit ezelőtt tíz évvel bizony jó lett volna megtenni. Sokszor utólag már késő. Ezért nem árt tudni, hogy mi az, amit még érdemes a harmincas éveinkben elvégeznünk.
Mark Manson nemrég több mint hatszáz személy válaszából állította össze a következő tízes listát, melyben olyan személyek tanácsai szerepelnek, akik már elmúltak negyvenévesek.
Nézzük, mit kell még megtennünk harmincéves korunkban.
1. Spóroljunk!
Harmincévesen nem gondolunk arra, hogy miből fogunk élni idősebb korunkban. Több válaszadó is egyöntetűen mondta, hogy ha akkor spórolni kezdett volna, most nem lennének anyagi nehézségei. Tehát itt az ideje, letenni egy kis tartalékot.
2. Figyeljünk az egészségünkre
A válaszadók közül a harmincon jóval túliak legnagyobb része már átesett egy-két komolyabb betegségen, és szinte mindenki azt írta, hogy ha visszamehetne az időben többet sportolna, és odafigyelne a táplálkozására is.
3. Ne tartsuk a kapcsolatot a rosszakarókkal
Nem szabad olyanokkal barátkozni, akik bármilyen szempontból negatív hatással vannak életünkre. Olyan emberekkel vegyük körbe magunkat, akik csak jót akarnak.
4. Törődjünk szeretteinkkel
30-40 közötti életkorban történnek az első legnagyobb tragédiák az életünkben, elveszítjük barátainkat, hozzánk közelállók halnak meg, válnak el. A veszteségek után gondol az ember arra, bárcsak jobban kimutatta volna a szeretetét.
5. Koncentráljunk arra, ami igazán fontos
„Azt mondanám 30 éves önmagamnak, hogy ne törődj azzal, mit gondolnak mások, ismerd fel természetes adottságaidat, erősségeidet és szenvedélyedet. Építsd az életed ezek köré” – tanácsolja az 58 éves Sara. Harmincéves korában az ember el kell jusson odáig, hogy a saját élete, vágyai és személyisége legyen a legfontosabb.
6. Vállajunk kockázatot
Egy ötven éves nő azt vallotta, hogy az életét harmincéves korában a félelem határozta meg. Nem mert semmit megtenni, hiszen mindentől félt. Bármin tudunk változtatni az életünkben, csak bátorság kell hozzá.
7. Tanuljunk
Nem feltétlenül iskolai tanulásról van szó itt. Gyűjtsük állandóan a számunkra fontos és hasznos információkat. Járjunk kurzusokra és tanuljuk meg azokat a dolgokat, amelyek érdekelnek, jobbá teszik életünket.
8. Legyünk nyitottak
Nem tudunk előre tervezni, maximum csak öt évre. Ne görcsöljünk azon, hogy megtervezzük, mi lesz velünk nyugdíjas korunkban. Legyünk nyitottak és fogadjuk el a körülöttünk történő eseményeket.
9. Vegyük komolyan kapcsolatainkat
Sokan negyven fölött magányosan üldögélnek otthon, mert annak idején nem volt elég türelmük és kitartásuk egy kapcsolatban. Mélyüljünk el kapcsolatunkban, és áldozzunk elég figyelmet rá.
10. Tiszteljük önmagunkat
„Légy egy kicsit önző, tégy valamit magadért mindennap, valami mást minden hónapban, és valami egészen különlegeset minden évben” – tanácsolja a hatvanéves Nancy.