Egy ember életében a 20-as évek többnyire a szórakozásról, a bulikról, a későn kelésről, a tapasztalatgyűjtésről szólnak, de a tudás megalapozása is ebben az életszakaszban történik. Azonban mire beköszönt a harmadik X, érdemes azokra a kvalitásokra fektetni a hangsúlyt, amelyek a következő 20–30 évben a siker alapját jelenthetik.
Íme 10 dolog, amit érdemes betartani, ha már elmúltunk 30 évesek.
1. Hagyjunk fel a dohányzással
Ha eddig rendszeresen rágyújtottunk, akkor többé ne tegyük. Amellett, hogy sok pénzt lehet megspórolni, több kutató is azt állítja, hogy ha még 40 éves korunk előtt letesszük a cigarettát, 90 százalék az esélye annak, hogy nem halunk meg a bagózás miatt kialakuló szövődményben.
2. Feküdjünk le és keljünk fel azonos órában
Érdemes ezt kipróbálni, még hétvégén is, hiszen ha szombaton délig alszunk, akkor felborulhat a biológiai óránk, és hétfőn sokkal nehezebben fog indulni a nap. Ezért érdemes egy lefekvési, felkelési rutint kialakítani, hogy pontosan ugyanakkor hajtsuk álomra a fejünket, illetve pattanjunk ki az ágyból.
3. Sportoljunk rendszeresen
Bármit csinálhatunk, csak mozogjunk. Ha sétálni, szaladni, tornászni, vagy kerékpározni van kedvünk, tegyük meg, de kipróbálhatunk különböző játéksportokat is. Ez azért fontos, mert a 30-as évek közepétől az izmok gyengülni kezdenek, így érdemes kondiban tartani azokat. A lényeg, hogy olyan mozgásformát válasszunk, amit szeretünk csinálni.
4. Vezessünk naplót
Nem árt lejegyezni pár gondolatot. Ez akkor lehet jó, ha évek múlva visszolvassuk majd, hogy miként vélekedtünk néhány dologgal kapcsolatban, mikor 30 éves voltunk. A naplóból kiolvashatjuk a fejlődésünket is, vagy azt, hogy mennyire változtunk meg.
5. Spóroljunk
Tetszik, nem tetszik, muszáj némi pénzt megspórolnunk a következő évtizedekben, hiszen ha minél hamarabb elkezdjük a gyűjtögetést, annál nyugodtabban fognak telni idős éveink.
6. Kövessük az álmainkat
Eljött annak is az ideje, hogy megvalósítsuk álmainkat. Indítsunk egy kisvállalkozást, tanuljunk ki egy szakmát, írjunk könyvet. És valósítsuk meg, mert ez lesz az egyik legjobb dolog az életünkben.
7. Tanuljunk meg boldognak lenni, és örüljünk annak, amink van
Ha elégedettek vagyunk azzal, amink van, akkor könnyebben tudunk boldogabbak lenni. Legyünk hálásak az életünkért, és írjuk le a többi dolgot is, ami boldogsággal tölt el.
8. Vége a megfelelési kényszernek
Ennyi idősen már tisztába kell legyünk saját magunkkal, meg kell tudnunk válogatni a barátainkat, ismerőseinket, akiknek nem tartozunk semmiféle elszámolással a döntéseinkről. Hallgassunk a szívünkre, és úgy éljünk, azt tegyük, ami boldogságot okoz.
9. Ne hasonlítgassuk a helyzetünket másokéhoz
Fölösleges idő- és energiapocsékolás az, ha állandóan ismerőseink, barátaink, rokonaink életével hasonlítjuk össze a sajátunkat. Inkább törődjünk a magunk életével, és dolgozzunk azon, ami nekünk jó, tegyük azt, amivel örömet szerezhetünk magunknak.
10. Bocsássunk meg magunknak
A múltbeli hibákon már nem érdemes rágódni. Megtörtént, tovább kell lépni. Inkább tanuljunk belőlük, hogy ne ismétlődhessenek meg. Szociál-pszichológusok szerint a siker egyik kulcsa, az, ha képesek vagyunk megbocsátani magunknak.