Ez a híres orosz szívsebész olyant mondott az étkezésről, ami mindenkit ledöbbentett. Ezt állítja a reggeliről…

A legismertebb orosz szívsebész, akadémikus, egyetemi tanár, Leo Bokeria nemrég egy televíziós műsorban az étkezéssel kapcsolatban egy közmondást idézett, miszerint a reggelinket együk meg egyedül, az ebédünket osszuk meg egy barátunkkal, a vacsoránkat meg adjuk az ellenségünknek. Majd hozzátette, hogy ez nonszensz, teljesen értelmetlen dolog, hiszen gondoljunk csak bele, hogy épp a felébredő szervezet megeszik egy nagy adag húst, kenyérrel, majd még iszik is rá valamit. Majd utána felöltözik, és elindul munkába, azt várva, hogy hatékonyan teljesítsen?

“Régen, mikor a szovjetek és az amerikaiak együtt dolgoztak az orvostudomány fejlesztéséért, azt figyeltem meg, hogy neves sebészek reggelire csak egy csésze kávét isznak és kész! Ebédre egy szendvicset majszoltak el, majd este jól belaktak, és utána elmentek úszni a medencében” – mondta a sebész.

Így ezek szerint, megfordítva a közmondást, a reggelit kell az ellenségeknek adni, délben csak egy keveset enni, és este (de nem késő este) kell nagy lakmározást csapni, ami után irány a testmozgás, edzés.

“A megfigyeléseim szerint azokban az országokban, ahol sokáig élnek az emberek, pontos így étkeznek” – jelentette ki az orosz sebész.

Leo Bokeria véleményét osztja David Levitsky is, aki a Cornell Egyetemen végzett kísérletek alapján megállapította, hogy ha egy héten párszor lemondunk a gazdag reggeliről, a súlyfölösleg lassan olvadozni kezd rólunk.

“Megértem, hogy az emberek többsége úgy gondolja, hogy a reggelinek kiadósnak kell lennie, de az adataink ezt cáfolják. Természetesen ez az egészséges emberekre vonatkozik, hiszen egy cukorbetegnek rendszeresen reggeliznie kell, mert különben betegsége súlyosabbá válhat” – mondja Dr. Levitsky.

Azonban az Egészségügyi Világszervezet nem osztja az orosz sebész álláspontját, kiemelve azt, hogy azért fontos a reggeli, hogy beinduljon a szervezet anyagcseréje. Ugyan elismerik, hogy szénhidrátban, zsírokban gazdag reggeli elhízást okozhat, viszont a kiegyensúlyozott, tápanyagokban, vitaminokban gazdag reggeli már nem fenyeget azzal, hogy plusz kilók kúsznak fel az emberre.

Íme, pár élelmiszer, amit a táplálkozásszakértők szerint ki kell iktatnunk a reggelinkből!

Feldolgozott húskészítmények (párizsi, szalámi stb.)

Ezek az ételek lehet, hogy jóízűek, de nem egészségesek, hiszen viszonylag sok mesterséges adalékanyagot, tartósítószert tartalmaznak, mint amilyen a kálium-nitrit.

Forralás nélküli zabkása

Hogy ne kelljen időt vesztegetni a főzéssel, lehet már olyan zabkását kapni, amit csak fel kell melegíteni, viszont az így keletkező keményítő hamar felszívódik, és elhízást okozhat.

Müzli

A legtöbb müzli előállításakor olyan módszereket alkalmaznak, amelyek következtében a gabonapelyhek elvesztik hatóanyag-tartalmukat, viszont nagy lesz a szénhidrát és a cukortartalmuk.

Import gyümölcs

A tengeren túlról érkező banán ártalmasabb, mint gondolnánk, hiszen számtalan vegyszert használnak fel a termesztésük során, de a tárolás alatt is kémiai anyagokat alkalmaznak, hogy a szállítmány “frissen” ideérjen.

Olvasztott sajt

A sajtok darabjaiból, amelyeket nem tudnak eladni, olvasztással készülő termékek a hő hatására szinte az összes tápanyagértéküket elvesztik, csak egy zsíros massza keletkezik utánuk, ami emberi fogyasztásra szinte teljesen alkalmatlan.

Ha érdekelnek további cikkeink, iratkozz fel hírlevelünkre! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.





Facebook hozzászólások:

2 thoughts on “Ez a híres orosz szívsebész olyant mondott az étkezésről, ami mindenkit ledöbbentett. Ezt állítja a reggeliről…

  1. Fonodi Piroska

    Többször kell enni keveset . Nem dugig zabálni magunkat , jól lakni és ellustulni!!!. Sokat kell mozogni . Nem feltétlenül sportolásról van szó , elég a napi séta . A cukor és az alkohol , ami átalakul cukorrá a szervezetben , ez okoz a legtöbb problémát . A zsírok karban tartják a májas s az emésztő szeveket . A CUKOR A LEGVESZÉLYESEBB A SZEVEZETRE !! A banán a kálium tartalma miatt ajánlatos . Jó a szívnek és a gyomornak is . Rövien , tömören ennyi !

    Válasz
  2. Kálmán

    Minél több cikket olvasok ezen az oldalon, annálinkább az a meggyőződés alakul ki bennem hogy szándékosan félre akarnak vezetni… Mert, ámbátor lehet hogy a “Leo Bokeria” ugy tudja ahogy itt irva van, ellenben nekünk magyaroknak van egy dr. Légrády Péterünk (pontosabban csak volt…), aki az egész életét a táplálkozás- illetve az emésztés kutatásának szentelte. Könyvet is irt, melyben részletesen s közérthetően föltárta az étkezéssel kapcsolatos legapróbb részleteket is. A könyvét ill. az ismereteit mindannyiunknak szánta. A cime: Tojás, táplálkozás, egészség.
    Dr. Légrády világosan leirta, hogy a legfontosabb étkezés a reggeli. Pontosan ugy fogalmazott ahogy’ az ősi magyar mondás is szól: “Reggelid legyen mint a királyé…”

    Az előttem szóló Fonodi Piroskának: Tessék elolvasni az imént alánlott könyvet. Megtalálja benne hogy miért elhibázott dolog a “többször keveset”. (Csak megjegyzem, – a régmult idők tudása szerint, – melyet a magyar nép évezredeken át követett, naponta csak kétszer ettek. Az elsőt hivták reggelinek, a másodikat pedig ugy illették, estebéd. De nem szeretném hosszura nyujtani a szót, – dr. Légrádi könyve megvásárolható a könyvesboltokban, de elolvasható akár a neten is, pl a ” szamosmiklos pont hu ” weboldalon a “tojáskönyv” alatt, vagy a ” krumpli-inzulin pont webnode pont hu ” weboldalon az “emésztésről hitelesen” alatt.)

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top