A meditációs elmélyülés a közhiedelemmel ellentétben nem igényel teljes mozdulatlanságot, vagyis ezt pontosítva magas szinten gyakorolva már ez is kiküszöbölhető.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Manapság már olyan nagymesterei is vannak ennek az elmegyakorlatnak, akik behunyt szemmel tudnak fazont vágni kis fodrászatukban.
Tian Hao, a Xi’an tartományban élő fodrász technikája kuriózumnak számít a nagyvilágban, ugyanis a nagymester behunyt szemmel egyszerre két frizurát is képes elkészíteni – maradéktalanul. Mutatványait saját szalonjában szokta előadni, nem titkolva, hogy némi látogatottságot is nyer ezáltal.
A sajtónak elmondta, hogy ezen tudását a Zen meditációs technikának köszönheti, melyek gyerekkora óta fejleszt és megállás nélkül gyakorol. Elmondása szerint a gyakorlat közben képes egész közelről érezni az ember auráját, ezáltal haladva a fej vonalai mentén hibátlanul.
Ki fizetne be egy ilyen fodrászhoz?
Fotók: odditycentral.com