Egy újonnan felfedezett galaxisnak köszönhetően a csillagászoknak lehetőségük nyílt arra, hogy bepillantást nyerjenek a 30 milliárd fényévre található csillagrendszer gyerekkorába.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről

A galaxist a Hubble Űrteleszkóp és a Keck Obszervatórium is észlelte, azonban mivel ilyen messze van a Földtől, és a fény hosszú idő alatt ér ide, a csillagrendszernek ezért nem a mostani, hanem a 13,1 milliárd évvel ezelőtti állapota látható.
Steven Finkelstein, a kutatócsoport vezetője közölte, ez a valaha felfedezett legtávolabbi galaxis, az eléjük táruló látvány pedig az alig 700 millió évvel az ősrobbanás utáni állapotokat tükrözi.
A csillagászok a már jól bevált vöröseltolódás módszerével állapították meg a galaxis Földtől való távolságát. Az eljárás lényege, hogy az univerzum folyamatos tágulása miatt az objektumok távolodnak egymástól, és az általuk kibocsátott fény hullámhossza ez által megnyúlik. Így a távoli égitestek, csillaghalmazok vörösebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában.