Dél-koreai kutatók szerint a közeljövőben az emberiség nanorobotok segítségével fogja felvenni a harcot a daganatos betegségek ellen. A szakemberek hangsúlyozták, hogy ez a módszer sokkal hatékonyabb, ugyanakkor kevésbé ártalmas a kemoterápiánál.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A nanorobotokat egereken már tesztelték, és az eddigi eredmények bizakodásra adnak okot. A kutatók génmódosított szalmonella baktériumot használtak, amelyek a rákos sejtek környezetében termelődő speciális anyagokra, fehérjékre képesek rátalálni.
Amennyiben a baktériumoknak sikerül felismerni ezeket az anyagokat, akkor egy 3 mikrométeres robotot indítanak be, amely a rákos sejteket azonosítja és gyógyszert bocsát rájuk. A már említett tulajdonsága miatt a kutatók választása azért esett a szalmonella baktériumra, mert laboratóriumi körülmények között könnyen tenyészthető.
A teszteredmények szerint a nanorobot egyelőre a mellrák, a vastagbélrák és a végbélrák kimutatására képes, ám a fejlesztők szerint jó esély mutatkozik arra, hogy a rák egyéb típusait is korai stádiumban felismerje és gyógyítani tudja. További előnye a technológiának, hogy semmilyen mellékhatásai nincsenek, szemben a kemoterápiával, ami súlyvesztéssel, hajhullással és anémiával is járhat.