Julián Ríos Cantú még csak tizenéves volt, amikor feltalálta azt a melltartót, amely képes jelezni, ha viselőjénél rosszindulatú melldaganat alakul ki. A fiatal fiú életében nem hiába érkezett el ez a váratlan fordulat, ugyanis édesanyjánál már kétszer diagnosztizáltak rosszindulatú mellrákot, ám a kezeléseknek köszönhetően az asszony mindkétszer legyőzte a kórt.

Miután majdnem elvesztette édesanyját rákban, a fiatal srác megalkotta a melltartót, ami kimutatja a mellrákot!

A fiú önként és önszorgalomból ásta bele magát a probléma tudományos felébe, és hamar rájött, hogy a mellrák egyik legjobb kezelési módja a korai felismerés és diagnosztizálás. Ezen koncepció alapján alkotta meg Julián Ríos Cantú az EVA névre hallgató melltartót, amely hőérzékelő technológia segítségével képes kiszűrni a korai fázisban lévő mellrákot.

„Az EVA 5 éve személyes okok révén született meg, mivel az édesanyám kétszeres mellrák-túlélőként átélte mindazt, ami ezzel jár. Az alapítótársaim, Raymundo és Antonio történetei is hasonlóak. Ezen személyes tapasztalatok vezettek odáig, hogy elhatároztuk, nem ülünk tétlenül, hanem elkezdünk valami olyanon dolgozni, ami sok nőt menthet meg a szenvedésektől, olyan nőket is, akiket mások a szeretteiknek tudnak.” – nyilatkozta Cantú az Entrepreneur en Español-nak adott interjújában, majd dióhéjban ismertette a technológia lényegét.

„A daganat véredényekkel veszi körül magát ahhoz, hogy oxigént és tápanyagokat szerezzen a növekedéséhez. A vér pedig a szervezet fűtőanyaga, így hőkamerákkal jól feltérképezhető. A melltartó 192 hőérzékelő segítségével térképezi fel és elemzi a mell hőeloszlását, majd az adatokat egy applikáció segítségével a viselőjének telefonjára küldi. A melltartó heti 60-90 percnyi viselésével már reális adatokat nyerhetünk.”

2017-ben Cantú 18 évesen tervezte meg a melltartó első prototípusát, majd a Higia Technologies nevezetű cégük egy $20,000-os, fiatal vállalkozóknak szóló támogatással elindította a fejlesztéseket. Akkoriban még eléggé gyerekcipőben járt a csúcstechnológiás melltartó ötlete, de Anna Perman a Cancer Research UK munkatársa már akkor látta valamelyest benne a lehetőséget.

„Azt már tudjuk, hogy a tumort gyakran körbeveszik vérerek, de a megnövekedett véráramlás nem feltétlenül a rák előjele. Jelen pillanatban még nincsenek bizonyítékok, amelyek alátámasztanák a készülék megbízhatóságát, és egyelőre nem is javasolt, hogy a nők olyan technológiára bízzák az egészségüket, amely nem ment át egy tesztrendszeren. Ám nagyszerű látni, hogy az olyan fiatalok, mint Julián belevetik magukat a tudományba és ötleteikkel segítik a rák korai diagnosztizálását. A tudomány viszont alapos tesztelést követel, hogy biztosra vehessük ezen innováció potenciális előnyeit.” – mondta.

Azóta a melltartó átment a bonyolult tesztrendszeren és Cantú már egy okos fülkét is megalkotott, amely szintén a mellrák kimutatását célozza meg. „Az EVA Center egy olyan okos fülke, amely digitális infravörös képalkotás és az FDA által jóváhagyott mesterséges intelligencia segítségével dolgozik.” Egyszerűen csak be kell állni a fülkébe és az infravörös sugarak segítségével gyorsan adatokat nyerhetünk melleink egészségéről. A gyors vizsgálat nagyjából 19 dollárba kerül.

„Amit mindig is kihangsúlyozok, az az, hogy nem szeretnénk a mammográfiát helyettesíteni, csupán egy másik alternatívát kínálunk, amely a mammográfiával karöltve hatékonyabban tud segíteni a nőknek.” – mondta Julián Ríos Cantú.

A fiatal vállalkozó további tervei között szerepel a terjeszkedés, hogy a világon minél több nő életét menthessék meg a mellrák kockázataitól!

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.