Az American Psychological Assotiation szerint, a motivációs készség („willpower”) hiánya a legfőbb oka annak, hogy az emberek nem érik el céljaikat.
A kihívásoknak való megfelelés nem annyira a motivációhiánnyal van összefüggésben, mint az önismeret hiányával. Ha megértjük, hogy működik saját elménk, akkor szembenézhetünk a motiváció létéből vagy nemlétéből adódó kihívásokkal is.
Az önkontroll az önismereten alapszik. Minél jobban ismerjük magunkat, annál készségesebben tudunk változásokat vinni életünkbe és annál jobban is viseljük környezetünk változásait.
A motivációs készség felépítése
Tulajdonképpen nem egy, hanem három motivációs erő létezik: „Meg fogom csinálni!” (I will), „Nem fogom megcsinálni!” (I won’t) és „Akarom!” (I want).
Bármilyen indíttatás, ami megfogalmazódik bennünk átformálható a fenti kijelentések segítségével. Vegyük például a cigarettázást: a „többé nem cigarettázom” helyett mondhatjuk, hogy „le akarok szokni”. Mert nem csak egy szokás abbahagyásáról van szó, hanem arról a szándékról, hogy az életvitelen javítsunk.
Egy agy, két elme
Agyunkban két olyan zóna van, ami cselekedeteinkért felel. Egyik a prefrontális lebeny, másik az amigdalának nevezett kortikális terület a halántéklebeny közepén. Előzőnek a döntéshozatalban valamint az önkontrollban van szerepe, az amigdala viszont az agy automata pilótája. Olyan döntéshozatalokért felel, amelyeknek nem vagyunk teljesen tudatában, az érzelmek és ösztönös viselkedés üzeme.
Minél tudatosabban hozza meg valaki döntéseit, annál nagyobb az önkontrollra való képessége. Másfelől, ha agyunk automata vezérlésére hagyatkozunk, akkor az ösztönös viselkedés lesz a meghatározó.
Vágy és elégtétel
Van az agynak egy olyan területe, ami közvetlen kapcsolatban van a jutalmazottság érzésével. Ha ez a terület stimulálódik, akkor egy dopamin nevű anyag termelődik, ami boldogsághormonként is ismeretes.
Ez a folyamat két lehetséges helyzetet vet fel: egyik, amikor az ösztöneink vezérelnek, a másik pedig mikor az értelem és a ráció határozza meg cselekvésünket. Jó példa az elme ezen kétoldaliságára, amikor üzletek, éttermek előtt elsétálva az agyban felszabaduló dopamin teszi a dolgát, később pedig értetlenül állunk az üres pénztárca előtt, azon töprengve, vajon mikor, miért és hogyan költöttünk el meggondolatlanul annyi pénzt?!
Motivációs erő, mint egy izom
Ahhoz, hogy megértsük a motivációs készségünk működését, hasonlítsuk egy izomhoz. Minél jobban hanyagoljuk a fizikai aktivitást, minél kevesebbet mozgunk, annál inkább csökken izmaink tónusa. Ugyanez történik a motivációval is, ha időről időre nem tesszük ki magunk különböző kihívásoknak és kényelemből mindenre nemet mondunk.
Szabad tévednünk!
Ha sikerül gyakorlatba ültetnünk olyan dolgokat, amiket előtte elterveztünk, ha sikerül megvalósítani elképzelt dolgokat, normális, ha utána kicsit vállon veregetjük magunkat. A kihívás azonban ott kezdődik, hogy ne engedjük magunkat teljesen megadni a kísértésnek és ne essünk a ló túlsó oldalára. Egy sikeresen teljesített szigorú diéta után ne érezzük bűnösnek magunkat, ha megeszünk egy kalóriadús tortaszeletet. Ez nem kell, hogy megállítson minket a végső cél elérésében, csupán egy kis pihenőt jelent a célhoz vezető utunkon – persze, amennyiben nem a cukrászköltemények teszik ki a táplálékunk 80 %-át. Nem az a művészet, hogy ne igyunk, hanem az, hogy két pohár után megálljunk.
Fontos a motiváció és az erkölcs között különbséget tennünk, amit gyakran hajlamosak vagyunk összetéveszteni. Ha jóllaktunk pizzával, holott a nagy cél egy diéta betartása, automatikusan elítéljük magunkat ezért és bűnösnek érezzük magunkat, bűntudatunk nem hagy nyugodni. A probléma nem a motivációnkkal van, hisz továbbra is követjük a siker felé vezető tervet, amelyben igazán hiszünk, azon túl, hogy alávettük magunkat egy futó kísértésnek.
A „Nem fogok!” határai
A tiltott dolgok még jobban kísértenek. Nehéz nem arra gondolni, amire nem szabad, nehéz nem úgy gondolkodni, ahogy nem szabad. Senki nem néz az égre a szakadék szélén, mikor azt mondják „ne nézz le!”. Ne gondolj a zöld színre – mire gondolsz? Ezért ha el akarunk érni valamit, jobb, ha nem ezt a megfogalmazást használjuk. Mert lehetséges, hogy pont az ellenkezőjét érjük el.
„A fenébe!” hatása
Végül, nézzük csak ezt a motiváció-gyilkost. Nem sikerült. Elbaltáztam. Talán túlságosan elbíztam magam. Hogy történhetett ez? – ilyen és ehhez hasonló kudarcok esetén a legkönnyebb megoldásnak az tűnik, ha feladjuk. Egyszer már elszúrtam, minek újra próbálni? Adjuk fel az egészet, mintha soha meg sem próbáltuk volna… – hangzik el sokszor.
Miért érzünk így? Egyrészt, mert nem látjuk terveinket perspektívában, többféle aspektusban. És ebben az esetben, ha hiányzik egy csavar tervünk megvalósításához, jobbnak látjuk elvetni az egészet. Másrészt, valóban fennáll annak a valószínűsége, hogy a tervezés vagy kivitelezés adta elégtétel nem minden esetben tapasztalható. Megtörténhet, hogy gondolatban vagy papíron megvalósíthatónak tűnik egy-egy dolog, nagy lelkesedéssel indulunk neki, de nem úgy alakul az egész, ahogy azt annak előtte elterveztük.
Érthető tehát, miért bátortalanodunk el, érezzük bűnösnek vagy zavartnak magunkat ha hibázunk, vagy ha egyszerűen csak nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy szerettük volna. Mit tehetünk, hogy tovább tudjunk lépni? Figyeljünk jobban. Figyeljünk és mérjük fel terveink megvalósíthatóságát. A Harvard Egyetem egyik tanulmánya szerint holtpontokban, nehéz helyzetekben többet segít az, ha megértjük önmagunkat, ha megbocsájtunk magunknak, mint az, ha vádoljuk és büntetjük magunkat – ami növeli a stresszt és a már elkövetett hibák megismétlésének valószínűségét.
Következtetés
- Az önkontroll önismereten alapszik.
- A motivációs képesség három pillére: „Meg fogom csinálni!”, „Nem fogom megcsinálni!” és „Akarom!”.
- Bármilyen kihívás átfogalmazható ezen kijelentések egyikéből kiindulva.
- A harmadik pillér esetében : fordítsunk kellő figyelmet arra, amit igazán el szeretnénk érni. Nem elég csak akarni valamit, foglalkozni is kell vele. Tenni érte.
- Ha egy lehetséges siker van kilátásban, az agy termelte dopamin fogja meghatározni az erre irányuló, további ténykedéseinket.
- Ezeknek a folyamatoknak a tudatában lehetőségünk van megtapasztalni a dopamin-függő „fellángolásainkat”, amiket utólag, hideg fejjel értelmezve megválaszolhatjuk magunknak, vajon valóban érdemes eleget tenni ezeknek a vágyaknak vagy sem.
- Végül pedig ha hibázunk vagy rossz döntést hozunk, önvádolás helyett inkább bocsássunk meg magunknak.
Egyed Zsuzsanna
