Amerikai és német geológusok a korabeli szeizmikus aktivitásokat vizsgálva pontosan kiszámolták Jézus Krisztus kereszthalálának idejét. Ezek szerint a Megváltót 33. április 3-án feszítették keresztre. A kutatók a Holt-tenger üledékrétegét vizsgálták, és ezek alapján vizsgálták meg a földrengések nyomait.
Az Újszövetségből tudjuk, hogy Jézus halálakor földrengés rázta meg Jeruzsálemet, amelyről Máté evangéliuma is említést tesz. „Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg” – írja az evangélista.
Ajánló: Nem úgy feszítették keresztre Jézust, ahogy eddig gondoltuk?
A kutatások megállapították, hogy abban az időben legalább két nagy horderejű földrengés rázta meg a térséget. Az egyik Kr. e. 31-ben, míg a másik Kr. u. 26-36 között. Ez alatt a 10 év alatt Quintus Pontius Pilatus, Tiberius császár helytartója uralkodott Júdeában.
A négy evangélista egybehangzó állítása szerint pedig Jézust Pontius Pilatus uralma idejére teszi a keresztre feszítést, de Tacitus, római történetíró is ugyanezt írja. Egyedüli eltérés ott mutatkozik, hogy míg Máté, Márk és Lukács Niszán hónap 15. napját említik, addig János evangéliumában 14-e szerepel. Az április 3-i dátum végül a zsidó naptár és a csillagászati számítások összevetésével jött ki a kutatóknak.
Ajánló: Eredeti lehet a Jézus feleségét említő egyiptomi papirusztöredék