A tudósok szerint megúszta a napkitörést a Föld, de a jelenség megzavarhatja a műholdakat és a légi közlekedést, áramkimaradást okozhat, ugyanakkor színpompás sarki fényeket szülhet.
A napkitörés a jelenlegi ismeretek szerint eddig nem okozott károkat a műholdakban, az érzékenyebb eszközöket elővigyázatosságból azonban már szerdán lekapcsolták. Jelenleg a Venus Express nevű űrszonda „kordában tartása” okozza a legnagyobb feladatot. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szerint nincs ok komolyabb aggodalmakra, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó hatfős legénységre azonban a szokottnál jobban figyelnek.
A kitörést a Nap baloldalán figyelték meg, fő sodra ezért balról süvít el a Föld mellett, vagyis valószínűleg nem talál telibe minket – magyarázta Werner Curdt, a Naprendszer kutatásával foglalkozó Max Planck Intézet kutatója.
A kutató arra is figyelmeztetett, hogy a csütörtöki napkitörés jóval erősebb a Földet legutóbb, januárban elérő társánál. A januári kitörés jobbról érte a bolygót. A Nap épp most aktív részén minden bizonnyal továbbra is lesznek kitörések, előrejelzések szerint jövő a hét végére is várhatók a Földet érő „epizódok”.
Tudósok 2013 közepére várják a Nap aktivitásának csúcspontját. A naptevékenység 2010 óta fokozódik, a mostani kitörés a második legerősebb a jelenlegi ciklusban, de még ennél is erősebbek jöhetnek.
A Földre 1859. szeptember 1-jén és 2-án gyakorolt szokatlanul nagy hatást egy napkitörés: megbénultak a távíróhálózatok és olyan erősek voltak a sarki fények, hogy még Rómából és Havannából is láthatták őket az emberek.
2003-ban a valaha mért egyik leggyorsabb napkitörés több órán át tartó áramszünetet okozott Svédországban, leállt miatta az európai repülési radarszolgálat, késett több mint hatvan amerikai légi járat és odaveszett a 450 millió dolláros Midori 2 kutatóműhold.
Forrás: MTI