LélektárIlyen az élet. Kiszámíthatatlan. Ilyen a világ. Kicsi.

Ilyen az élet. Kiszámíthatatlan. Ilyen a világ. Kicsi.

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Emlékezz csak vissza, mondjuk öt évvel ezelőtt mikor elképzelted hol is leszel most az életedben, milyen volt? Annyi minden történt azóta, talán nem is gondoltad volna, de megtörtént. Biztos történt veled egy s más, amire számítottál, de, ami igazán belevéste magát az emlékezetedbe, azok a nem várt események, tapasztalatok. Amire nem is számítottál, ami megrengette, kiforgatta, megrázta az életed, legyen az jó dolog vagy, egy olyan, amit nehezebben viseltél.

Fotó: Flickr.com
Fotó: Flickr.com

Az emberi mivoltunk egyik nagy illúziója a kontroll – az, amikor azt hisszük, hogy irányítani tudjuk teljes mértékben az életünket. Igazándiból, nagyon kevés az, amit valójában is irányítani tudunk. Eldönthetem, hogy holnap elviszem a kocsit mosatni, utána haza hozom a gyerekeket az óvodából, de azelőtt még beugrok a manikűröshöz. S közben holnap reggel lesz, s zugok az eső, az autó nem indul, elkések a munkából, közben intézkedek a szerelővel s nagy nehezen kiegyezünk az autójavításban, taxiba ülök, rohanok a manikűröshöz, ami éppen zárva van, sebaj, hopp vissza a taxiba, irány az óvoda a gyerekek már várnak, vagyis várnának, ha a férjem egy negyed órája már nem vitte volna haza őket. Keresem a mobiltelefonom, hogy hívjam fel őket s eszembe jut, hogy a telefont bent hagytam a lerobbant kocsiban, a szerelőnél, a város másik felén. Az életet nem lehet így, ilyen részletesen megtervezni. De ez még a jobbik eset. A szomorúbb eset az, amikor eltervezem, hogy harmincévesen kétgyerekes családapa leszek, házas ember, stabil, jól kereső munkahellyel, s közben huszonöt éves koromban súlyosan megbetegszem, s kénytelen vagyok a hátralevő hat hónapba összesűríteni az életemet, amennyire tudom, mert magával visz a betegség… Hiába döntöm el, hogy életem végéig a férjem mellett maradok és hűséges leszek hozzá, miközben huszonöt év házasság után halálosan és visszavonhatatlanul szerelmes leszek egy régi barátomba, s megáll az életem s a világom, mert egyszerre boldognak érzem magam, s ugyanakkor megszakadok… Mert ilyen az élet. Kiszámíthatatlan.

Az életben nyitottnak kell lenni. Lazának, befogadónak, nyitottnak kell lenni a változásokra, mert semmi sem marad meg ugyanabban az állapotában, és másképp nagy eséllyel lemaradunk, mindarról, amit az élet még tartogat a számunkra. Nagy divat mostanában, hogy „legyen mindig célod, terved, tervezd meg az életed!”, ez mind szép és jó, s jó, ha az ember tudja hol tart s merre halad az életben, de a lényeg csakis az, hogy ha valami sokkal jobbat tartogat számodra az élet, mint, amit te elterveztél magadnak, tudj lemondani a saját buta tervedről, s tudd befogadni azt, amit az élet szánt neked. Bizony, az élet sok meglepetést tartogat a te számodra, amiről még álmodni sem mertél. S mindent a maga idejében. Mindezt érted teszi az élet. Hogy meg tudd tapasztalni Őt, hogy éljed, érezd, s add át, add tovább – amit megtanultál, a szeretetet, a hálát, önmagadat.

Sokszor eszembe jutnak nagyszüleink, az idős emberek, őket bezzeg nem tanította senki arra, hogy tervezzék meg az életüket, hogy mindenáron legyen kitűzött céljuk, amit kövessenek, s mégis, valahogy lelkileg megbékéltebbnek ismerem a régi generációt, mint a mostaniakat. Mert őket arra tanították (nem az iskolában!), hogy: „oltalom alatt állsz! Fiam, az Isten megsegít.” És sem háború, sem fogság, sem testvéreik korai halála, gyerekeik elvesztése nem tudta (vagy még most sem tudja) romba dönteni az életüket, mert tudják, hogy bármi is történik velük, bármennyire is kiszámíthatatlan ez a földi élet, oltalom alatt állnak. Nem akármilyen oltalom alatt: isteni oltalom vezeti útjukat. Néha az az érzésem, hogy ezt ők nem tanulták sehol…ilyen tudást nem lehet megtanulni. Ők így születtek.

Fotó: Flickr.com
Fotó: Flickr.com

Életünket kifürkészhetetlen szálak vezetik. Sose tudhatjuk, ki, mi vagy mikor mozgat meg bennünk bizonyos alvó vagy ébredező érzéseket, gondolatokat, élményeket, ha állandóan csak a magunk „programját” bújjuk, osszuk és szorozzuk. Intuíciónk, megérzéseink nem hiába vannak s működnek bennünk. Még ha nem is tudjuk mi lesz a vége, s mennyi van még addig. Olyan ez, mint amikor nekiállunk egy finom tortát sütni, amilyet eddig még nem sütöttünk: el kell olvasni a receptet, el kell képzelni milyen finom lesz, elő kell teremteni a kellékeket, de még annyi minden történhet sütés közben – odaéghet a lap s újat kell csinálni, vagy betoppanhat egy kedves barátunk s máris jó móka a finomság sütés, ha szeret az ember sütni. S a java még csak most jön, hiába kóstolgattad a finom habot s nyaltad ki a zamatos krémes tálat, az igazi gyönyör s megelégedés akkor van, amikor a kész tortát felszeleteled szeretteidnek s örömmel ünnepeltek.

Az élet kiszámíthatatlanságában rejlik a kaland, ami az élettel jár. Elárulok egy titkot: valóban oltalom alatt állunk. Az emberi elme s emberi mivoltunk nem képes befogadni egy akkora mennyiségű információt, megtapasztalást, mint amilyen az élet teljes, meztelen valósága, a maga mindenségével. Ez van. Nem tudhatjuk előre a jövőt, nem érezhetjük újra azt, amit három hónapos csecsemőként éreztünk, a kontroll illúziója elburkolja valódi korlátoltságunkat. De az az oltalom, ami az élettel jár, arról szól, hogy az élet értünk van, hogy közelebb kerüljünk hozzá – akármilyen kiszámíthatatlannak is tapasztalnánk meg. Az előbb azt mondtam, hogy jó móka a finomság sütés, ha az ember szeret sütni. Most is ezt mondom: jó móka az élet, ha az ember szeret élni. S a tortasütés közben sem igazán tudod, hogy mire számítsál, de ha végig csinálod sok esélyed van megtanulni hogyan kell megsütni azt a bizonyos tortát, vagy legalább egy annyit, hogy mennyi vajjal kell kikenni a tepsit, hogy ne égjen oda a lap. Az életben is így van: amit akkor kellett végig csinálj, amikor nem is számítottál rá, amit akkor tanultál meg az élettől, amikor övön alul kapott el, ez az, ami megmarad benned, ami nyomot hagy.

Oltalom alatt állni azt is jelenti, hogy akkor is élhetek valódi életet, ha jelenleg nem is értek mindent igazán. Egyszer talán majd letisztázódik minden, ha szerencsés vagyok, vagy talán soha sem fogom megtudni, nem tudhatom, de attól még az életem teljes és valódi.

Az irodában beszélgettem a kollegával, s kiderült, hogy az unokatestvére a szomszédom lányával jár. „Kicsi a világ” – mondjuk s nagyokat mosolygunk, mintha megkönnyebbülnénk, olyan „Igen? Nahát, nem is tudtam, milyen érdekes!”-érzés. Valóban. ilyen a világ. Kicsi. Sokszor, mintha össze lennénk zsúfolva egy kis konzerves dobozva, mert állandóan ismerőseink ismerőseibe botlunk, közös tulajdonságokat vélünk felfedezni olyan emberekkel, akikkel köszönésen kívül máskor nem váltottunk szót, s mindez azért, mert nemhogy az életünket kifürkészhetetlen szálak vezérlik, de azok is kötik össze. Ezek a lehelet finom kis zsenge kapcsolatok közöttünk, amik összetartják lelkeinket, bármerre is mennénk a világba. Ezért tűnik kicsinek a világ, mert mindenki mindenkivel, mindennel valamilyen szinten kapcsolatban van. A legfinomabb mozgatóereje ezeknek a szálaknak a szeretet. Tudod miért kell minden áldott nap belebotlanod ugyanabba az idegesítő postásba, akit ki nem állhatsz? Hogy tanuld meg egy kicsit is szeretni. Miért kell annyiszor lássad a volt párodat a városban, mikor annyit szenvedtél érte? Mert még nagyon szereted. Ez ilyen egyszerű.

Már többször is elhangzott az, hogy minden akkor történik, amikor eljön az ideje, mindent a maga idejében. Hát akkor elérkezett az idő, hogy eláruljak neked még egy titkot: fizikai világunkban az idő is csak egy illúzió, ami emberi korlátoltságunkat leplezi. Minden nem akkor történik, amikor eljött az ideje, hanem – minden akkor történik, amikor eljött a szeretet.

Birtalan Katalin

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek