A Törvényhozó (Kanunî) és a Nagy jelzőkkel illetett I. Szulejmán az Oszmán Birodalom tizedik szultánja volt. Uralkodása 45 évig tartott, 1520 és 1566 között, és ő volt az Oszmán Birodalom egyik legjelentősebb uralkodója.
Amellett, hogy minden idők egyik legfélelmetesebb vezetője volt, a művészetek nagy mecénása is, hatalmas és összetett kulturális és történelmi örökséget hagyva nemcsak a muszlim civilizációra, hanem az egész világra.
Édesapja I. Szelim szultán volt, aki 1512 és 1520 között uralkodott. Rövid uralkodása ellenére az Oszmán Birodalom területe 70%-kal növekedett, és 1520-ban bekövetkezett halálakor Algériától Moldváig 3,4 millió négyzetkilométeren terült el.
Édesanyja Ajse Hafsza szultána, feltehetőleg krími tatár hercegnő, de a származása vita tárgyát képezi.
Szulejmán 1494. november 6-án született, és 7 évesen kezdte el tanulmányait a konstantinápolyi Topkapi-palotában. Mivel már korán bebizonyította vezetői képességeit, 17 évesen Kaffa és Sarukhan tartományok kormányzójává nevezték ki.
Apja 1520-ban bekövetkezett halála után Szulejmán foglalta el a trónt, és ezzel ő lett az Oszmán Birodalom tizedik szultánja. Egyes történészek szerint Szulejmánt lenyűgözte Nagy Sándor élete és személyisége, és igazi példaképként tekintett rá.
Nagy Sándor víziója, miszerint egy olyan világbirodalmat kell létrehozni, amely Keletet és Nyugatot egyesíti, nagy hatással volt Szulejmánra, és ennek az álomnak a megvalósítása érdekében a szultán egyszerre három kontinensen, Európában, Ázsiában és Afrikában folytatott hadjáratokat.
Birodalma fénykorában Szulejmán személyesen hajtott végre jelentős törvényhozási változtatásokat a társadalom, az oktatási rendszer, a büntetőjog és az adók terén.
Ugyanakkor nemcsak katonai sikereiről volt ismert, költészettel is foglalkozott, ő maga is írt verseket, és számos művész és filozófus talált menedéket az udvarában. A szultán ugyanakkor öt nyelven beszélt: törökül, arabul, csagatáj-törökül (egy Közép-Ázsiában beszélt nyelvjárás volt, amelyen számos irodalmi alkotás, költemény íródott. Beszélt nyelvként 1921 körül halt ki.), perzsául és szerbül.
A Törvényhozó (Kanunî) kifejezés, ami Szulejmán szultán egyik ismert jelzője, különösen fontos az oszmán és a muszlim hagyományokkal összefüggésben. Az eredeti Koránból származó saría jogot minden muszlim országban egyetemesen alkalmazni kellett. Soha egyetlen muszlim vezető, kalifa vagy szultán sem merte megszegni a Mohamed próféta által a Koránban leírt törvényeket. Szulejmán mégis megengedte magának, hogy saját törvényeket alkosson. Ezek a törvények a saría által nem szabályozott helyzetekre vonatkoztak.
Szulejmán az adórendszert is megreformálta, eltörölte az apja által kivetett kiegészítő adókat, és átlátható, a jövedelemtől függő adókulcsok rendszerét vezette be. Minden oszmán állampolgár, még a magas rangúak is, egyformán alá volt rendelve ennek a törvénynek.
Sok iszlám és keresztény kortársával ellentétben megvédte az Oszmán Birodalomban élő zsidó közösségeket. Az 1550-es évek elején egy királyi parancs bevezetésével elítélte a zsidók elleni rágalmakat, mivel kedvenc orvosa egy spanyol zsidó, Mózes Hamon volt.
Szulejmán igazi katonai zseni volt. Bár Rómát nem foglalta el, meghódította Rodoszt, a görög szárazföld nagy részét és a Magyar Királyságot. Az 1526-os mohácsi csatában Magyarország teljes haderejét megsemmisítette. Hadjáratai és inváziói mellett Szulejmán az európai politikai játszmák jelentős szereplőjeként is kitüntette magát. Az ambiciózus és rettegett szultán nemcsak a hatalmas és befolyásos római katolikus egyházat, hanem a Német-római Birodalmat is igyekezett destabilizálni. Amikor a reformáció katolikus és protestáns vallásokra szakította a kereszténységet, Szulejmán a protestáns államokat támogatta, hogy Európa megosztott és politikailag instabil maradjon.
Ez azért volt fontos, mert Európa az iszlám fő ellensége volt. Abban az időben az iszlám uralom kezdett meginogni, a portugálok már megszálltak néhány Észak-Afrikai területet, az oroszok pedig visszaszorították a tatárokat, és folytatták terjeszkedésüket a Kaukázusban.
Szulejmán 1566. szeptember 6-án halt meg, két nappal azelőtt, hogy serege elfoglalta Sziget várát. Halála után fia, II. Szelim került a trónra, és folytatta a birodalom irányítását, ami lassú, de visszavonhatatlan hanyatlásnak indult.
Szulejmán nemcsak mint hadvezér tűnt ki, de az ő idejében hozott törvények miatt is az egyik legnagyobb hatású török uralkodó volt. Fejlesztette az ipart, kereskedelmet és földművelést, bőkezű volt a tudósok és költők iránt, és szigorúan ellenőrizte a hivatalnokokat.
