A Curiosity Holdjáró (avagy inkább Marsjáró) első ízben (legalábbis hivatalosan) küldött olyan képcsomagot, amiből tisztán kivehető, hogy mindeddig helytelenül ítéltük a Marsot Vörös Bolygónak, ugyanis ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak…
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A szerkezet újabban egy sor olyan berendezéssel lett felszerelve, amivel nem csak önmagát és lencséjét képes megtisztítani a portól, de a környezetét is képes “bevillantani”, azaz megvilágítani. Most, amikor a Mars-i por már nem jelent gondot, a kis Curiosity kutatásba kezdett.
“Dust Removal Tool”-ként fémjelzik azt a felszerelést, amely leghamarabb egy szuper technológiás ventillátorként írható le, és egyszerűen lefújja a vörös port a járműről, a jármű karjairól, és leginkább a felvételeket készítő lencséről. Jelenleg a Gale kráter Yellowknife régiójából küldi a képeket. A fenti képen éppen egy ilyen, a portól megtisztított, sárgás színű kőzet figyelhető meg.
Ezen kívül egy csúcstechnológiás fúróval is ellátták, aminek segítségével hasznos mintákat hozhat a bolygó felszínéről.
A Vörös Bolygó vörös kilétét már korábban is számtalanszor kétségbe vonták, amely kétségek mögött az a furcsaság áll, hogy a szondákat csupán 0,3 Mp-es kamerákkal, ráadásul fehér-fekete kamerákkal szerelték fel. Most? Amikor a telefonunk már rég 3 Mp-es felbontás fölött képes fotókat készíteni? Mellesleg a Curiosity sem rendelkezik egy mai okostelefonnak megfelelő, nagyfelbontású kamerával.