Edward Estlim Cummings alkotásairól – szerelmes verseiről annyit kell tudnod, hogy az Érosz univerzumát boncolgatják, serkentve ezáltal azt a képzeletbeli mechanizmust, amelynek mindannyian a birtokában vagyunk.
Az alábbiakban az amerikai költő három nagyszerű versét hozzuk számodra, hogy még szebben teljenek a tavasz langymeleg napjai! Kellemes ábrándozást!:)
E. E. Cummings: Magammal cipelem a szívedet
Magammal cipelem a szívedet (az én szívemben cipelem)
soha tőle meg nem válok (ahova csak megyek te jössz velem;
bármit teszek azt teszed te is, kedvesem)
és nem ismerem a félelmet a sorsomban (te vagy az én sorsom)
nem vágyom szebb világot (te vagy az én igaz világom)
te vagy az kit a hold már réges rég mellém kijelölt
kit a nap egyszer majd megénekel
íme a titok mit meg nem osztok senkivel
(a gyökér gyökere az ég a fa felett hol
nyüzsög az élet; és magasabbra nyújtózik mint
hova a lélek vágyni tud és az élet képzelete el nem ér)
csoda mely csillagokat vezet a végtelen tejúton
magammal cipelem a szívedet (az én szívemben cipelem).
E. E. Cummings: Bimbóvá bájol ujjod
Bimbóvá bájol ujjod
mindent.
órák szerelme a kontyod:
lágyság amely
dalol, szól
(egy nap csak a vágy)
ne félj, majálisozunk jól.
leghóbb lábad fürgén tekereg.
Mindég
fénylő szemed csókkal enyeleg,
ő-furcsasága
dalra váltott
(egy nap csak a vágy)
melyik lánynak hozol virágot?
Ajkadnak lenni édes
pici.
Halál, kincsed bőséges,
ha őt bírod,
másként szegényes
(bár egy nap a vágy
s az élet semmi, a csók örök égés).
Fordította: Weöres Sándor
E. E. Cummings: Valahol még sosem jártam
Valahol sohasem jártam, ha boldog is
voltam nagyon – őrzik szemeid csendjüket:
egyet intesz és valami magamba zár,
nem védekezhetem, közel vagy, túl közel, –
de ha rám tekintesz, könnyen kitárulok,
pedig magamba zárultam, mint egy ököl –
sziromként kibontasz engem, mint a tavasz
az első rózsát (érintve sejtelmesen)
ha mellettem állsz, én és az életem
bezárulnak, csodálatosan, hirtelen,
mint mikor a virág szíve elképzeli
a gondosan mindenhová hulló havat,
e földön semmi sem hasonlít végtelen
törékenységed áramához – alkatod
tájaid színével magához kényszerít,
örök időkre szétszakítva a halált,
(én nem tudom; benned mi nyílik és mi zárul,
de valami bennem szinkronban van vele
szemednek hangja mélyebb minden rózsaszálnál)
s még az esőnek sincs ilyen piciny keze.
Fordította: Végh György
