Az emberek érzékelnek, reagálnak és gondolkoznak egy halom agysejt-kollekcióval, amelyek szoros kapcsolatban állnak a külvilággal, de soha egyetlen tanulmány vagy kutatás sem bizonyította, hogy más “eszközökkel” dolgoznánk fel ezeket az információkat, mint a központi idegrendszerünkkel.
Kezdjük a klisékkel, mint a látás, szaglás, ízlelés, hallás és érintés. Már az elején leszögezném, hogy például az érintés egy egész tucatnyi különleges neuron által kiváltott érzet, ugyanis a kvantumelmélet szerint soha az életben semmit sem tapintunk meg közvetlenül, mivel az egész testünk hullámként, bizonyos rezgésszámként létezik ebben a dimenzióban.
Az érzéki érintés, a nyomás, az erotikus fellángolás, vibrálás, a félelem érzése és a pillanatnyi hőemelkedés mind olyan jelenségek, amelyeket az eltérően hangolt szenzoros sejtek váltanak ki bennünk, testünkön belül.
Ha őszinték akarunk lenni, akkor az ember mégiscsak rendelkezik bizonyos érzékekkel, de ezek egyike sem a jól bemagolt 5 valamelyike. Egy sor kevésbé észrevehető érzékkel rendelkezünk, amelyek segítenek érzékelni, hogy kezünk-lábunk jelenleg épp hol tartózkodik, és kontrollál bennünket, hogy az általunk szándékozott irányba mozdítsuk. Más receptorok a fejünk egyensúlyi pozíciójára vannak hangolva, hogy járás, futás, mászás vagy alvás közben egy kellemes egyensúlyban tarthassuk testünket, de olyan érzékekkel is fel vagyunk szerelve, amelyek a vér oxigénszintjét “érzékelik”, és adott esetben akár ásítást is generálhatnak, ha arra van szükség, hogy hirtelen egy nagyobb adag oxigént vegyen fel testünk.
Ki mondta, hogy az emberek egyszerűek?
