Ha te is érezted már úgy, hogy nem vagy elégedett az életeddel, és valahogy nem érezted magadat boldognak, vagy „teljesnek”, fontos, hogy megértsd, honnan ered ez az érzés. Sok esetben a saját szokásaink állnak a boldogságunk útjába, és még csak észre sem vesszük. Ha azonban megérted, mi az, ami akadályoz, a megfelelő dolgokra irányíthatod az energiádat, hogy ezáltal elérd a szükséges változást.
Ha elégedetlennek érzed magad az életben, mondj búcsút ennek a 7 szokásnak.
1. Önmagad összehasonlítása másokkal
Csak akkor lehetsz boldog az életben, ha elégedett vagy azzal, amid van. Ha azonban folyamatosan másokhoz hasonlítod magadat, nehéz elérned ezt. Sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni mindazokról a dolgokról, amikért hálásnak kellene lennünk, amikor azt látjuk, hogy valaki másnak több jutott, mint nekünk.
Ez a gondolkodás azonban olyasmi, amin könnyen változtattatsz, ha elhatározod magadat. Ha felhagysz azzal az egészségtelen szokással, hogy folyamatosan másokhoz hasonlítod magadat, sokkal több időd és energiád lesz arra, hogy a saját életedben szükséges változtatásokra koncentrálj, és így boldogabb lehetsz.
2. Nem vagy hálás azért, amid van
A hála gyakorlása azt jelenti, hogy aktívan gondolsz azokra a jó dolgokra, amelyek az életed részei, és rendszeresen hálát adsz ezekért. Ha úgy érzed, nincs miért hálásnak lenned, gondolod ezt át még egyszer. Mindig van valami, amiért hálásak lehetünk, már csak önmagában az élet csodájáért is.
Lehet, hogy csak a perspektívádat kell megváltoztatnod, és erre az a legjobb módszer, mint ha a pozitívumokra koncentrálsz. Sokan végeznek relaxációs tevékenységeket, például meditációt és jógát, hogy átgondolhassák, mi mindenért kell hálát adniuk. De naplót is vezethetsz, amiben feljegyezheted, mi az, amiért aznap hálásnak érzed magadat.
3. Mások sikerének irigylése
Az egyik olyan dolog, ami megakadályoz abban, hogy elégedett légy a saját életeddel, ha irigykedsz mások sikerére. Legyen szó akár a karrierben, akár a magánéletben elért sikerekről, fontos megértened, hogy mindenkinek megvan a saját útja, és nincs okod az irigységre, ha a barátaid egy adott területen esetleg előtted járnak. Neked a saját döntéseidet kell meghoznod, a saját tapasztalataidat megszerezned, és ezek általában olyan értékes dolgok, amiket semmiért nem cserélnél el.
Tartsd szem előtt azt is, hogy a barátaid sikereinek semmi közük nincs hozzád, és semmilyen formában nem befolyásolják a te életedet.
4. Teret engedsz az unalomnak
A világ, amiben élünk, tele van érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal, és mindig van mit tanulni, vagy tenni. Ahogy a híres filozófus, Friedrich Nietzsche is mondta: „Az élet százszor rövidebb annál, hogy unatkozhassunk.” Különösen a mai világban, amikor az internettel minden egy karnyújtásnyira van tőlünk, szinte elképzelhetetlen, hogy valaki unatkozzon.
Vagyis nem a világ az, ami unalmas, az unalom sokkal inkább perspektíva kérdése. Nem arról van szó, hogy nincs mit csinálni, hanem arról, hogy nem értékeljük azt a rengeteg dolgot, amit tehetnénk. Tehát a saját gondolkodásunkon kell változtatnunk, ha elégedettebbek akarunk lenni az életünkkel.
5. Nem állítod magadat kihívások elé
A beteljesülés bizonyos értelemben azzal jár, hogy elérünk valamilyen célt, „teljesítjük” azt. Ezért az egyik oka annak, ha nem vagy elégedett az életeddel, ha nem állítod magadat kihívások elé, ezek a célok ugyanis mélységet adnak az életünknek. Ezek nélkül minden sokkal üresebbnek, értelmetlenebbnek tűnhet.
Könnyen megtörténhet például, hogy megrekedünk egy kilátástalannak tűnő mókuskerékben: munka, egy kis szórakozás, pihenés, aztán másnap minden kezdődik elölről. Ez egy idő után rendkívül kimerítő lehet, különösen akkor, ha nem szereted a munkát, amit végzel.
Folyamatosan szükségünk van újabb kihívásokra, feladatokra, amikbe energiát fektethetünk, és amitől teljesebbnek érezhetjük magunkat.
6. Ábrándozol a jövőről, de nem teszel érte
Gyakran elképzeljük a jövőnket, vagy eljátszunk bizonyos gondolatokkal, de ha ezek nem többek puszta kívánságoknál, nem érünk el velük semmit. Sőt, a nagy álmok sokszor elérhetetlennek tűnnek, és ha elbizonytalanodunk, és nem teszünk konkrét lépéseket, soha nem is érhetjük el a céljainkat.
Ha valamit tényleg eléggé akarsz, akkor erőfeszítéseket kell tenned, hogy elérd azt.
7. A kudarcon való rágódás
Természetes, hogy követtél el hibákat a múltban, ahogy mindenki más is. De ha túl sokáig rágódsz a kudarcokon, akkor biztosan nem leszel elégedett és boldog. Ha például egy párkapcsolat nem úgy alakult, ahogy szeretted volna, fogadd el, tanulj belőle, és lépj tovább, de ne ostorozd magadat fölöslegesen.
Lehet, hogy a hibáink, tévedéseink fájdalmasak, de az élet elkerülhetetlen részei, és többek között ezek tesznek minket azzá, akik vagyunk.
Ha úgy érzed, nem vagy elégedett az életeddel, mondj búcsút ennek a 7 szokásnak, amik csak megakadályoznak abban, hogy elérd a megérdemelt boldogságot.