Az élet akár a legfurcsább utakon vezethet el bennünket ahhoz, akivel sorsszerűen találkoznunk kell.
Általában ezeket a találkozásokat olyanok előzik meg, melyek révén rádöbbenünk, hogy a sors a nem megfelelő embert küldte számunkra. Mikor aztán ezt kellőképpen megszenvedtük, akkor jön el életünkbe a várt személy, és mindez csak azért, hogy tudjunk neki maximálisan örülni és tudjuk őt értékelni.
Néha az is megtörténik, hogy a szeretett ember, akiért életünket is adnánk, alapos okot szolgáltat számunkra ahhoz a döntésünkhöz, hogy elhagyjuk őt és rájöjjünk arra, hogy nélküle is erősek vagyunk.
Máskor előfordul, hogy nem vagyunk képesek megélni a számunkra megadatott perceket, elveszítve ezáltal azt, aki feltétel nélkül képes lett volna szeretni bennünket. És mindezt, azért, mert fájdalmat okozott számunkra és mi nem tudunk túllépni ezen a fájdalmon és félünk egy esetleges újabb csalódástól.
És az is megtörténhet, hogy életünk egy adott pillanatában rátalálunk arra az emberre, akit mindeddig kerestünk, a nélkül, hogy tudtuk volna, valójában kit is keresünk. Hiszen mindenki meg kell érkezzen egyszer a szeretett ember karjaiba, attól függetlenül, hogy rövidebb, vagy hosszabb utat kell bejárnia ennek érdekében.
Sokszor önmagunk elől menekülünk, önmagunk megtalálása a nehezebb feladat. Viszont csak egyszer szerethetünk olyan mértékben, amikor képtelenek vagyunk az adott személy elhagyására, és ugyanakkor képesek az egész életünk vele való leélésére.
