Egyesek számára a főzés gyerekjáték! Náluk minden „ízlés szerint” történik – nem kell utánanézniük mennyi jár abból a bizonyos fűszerből az ételbe ahhoz, hogy a végeredmény tökéletes legyen.
Ők azok a háziasszonyok, akik édesanyjuktól vagy nagymamájuktól tanulták meg azokat a recepteket, amelyekbe annyi liszt jár, amennyit „felvesznek”, amelyekbe „ízlés szerint” kerül a bors és a só, vagy amelyekhez „kevés” vizet kell hozzáadni.
Habár első látásra azt gondolhatjuk, az ilyen recepteket biztosan egy lusta szakács írta, aki már nem fáradozott azzal, hogy megadja a pontos mennyiségeket, de éppen ezektől a kimért adagoktól válik egy étel fenségessé, vagy ehetetlenné. Egy csepp olaj, egy csipet sóval vagy borssal több, esetleg más különleges fűszer teszi ugyanis felejthetetlenné a vacsorát!
Azonban a főzéshez való érzék nem egy recept elkészítése után alakul ki, hanem több órát vesz igénybe, és valószínűleg több sikertelen próbálkozást is addig, míg működni fog a szemmértéked. Mindaddig, összegyűjtöttünk néhány segítségként szolgáló tippet számodra, amelyet „ízlés szerint” alkalmazhatsz a főztjeid során!
1. Kóstold meg az ételt, miközben elkészíted – magától értetődő dolognak tűnik azok számára, akiknek már a kisujjukban van a főzés. De mégis sokszor elfelejtődik. Még mielőtt megfűszereznéd az edény tartalmát, fontos tudnod honnan indulsz ki. Ezért meg kell kóstolnod a főztödet, hogy tudd, mire van még szükség ahhoz, hogy íze az ideális legyen. Jegyezd meg, az aromákhoz hozzáadni lehet, de kivenni belőlük már nehezebben.
2. Mértékkel a sóval! – az erre vonatkozó alapszabály a következő: az elindított sómennyiség felét keverd csak az ételbe. Ha a készítmény íze „majdnem sós”, jó lesz ha leállsz, bizonyos ételek íze ugyanis azután válik intenzívvé, ha a só helyett más fűszereket is hozzáadsz. Ha mégis túladagoltál a sóból, valamennyire korrigálhatod az ízt egy kis étkezési keményítővel.
3. Állítsd be a savasságot – egy csepp citromlé vagy ecet kiemelheti az étel ízét anélkül, hogy elsavanyítaná. Akárcsak a só, a sav is kihangsúlyoz bizonyos aromákat. Hogy ne adagold túl, cseppenként keverd bele az ételbe, és mindegyik dózis után kóstold meg a főztöd.
4. Tanuld meg a sikeres kombinációk kémiáját – amennyiben az ételnek szüksége van arra a valamire, ami tökéletessé varázsolja, próbálkozz a cukorral. Kis mennyiségben kiválóan passzol a savas jellegű ételekbe, mint például paradicsomszószba, levesekbe, savanyúlevekbe. Ezzel párhuzamosan, belekeverhetsz az ételbe egy késhegynyi borsot vagy csípős fűszerpaprikát, amely által ellensúlyozhatod az ízeket. Azon ételek esetében, amelyeket krémesre szeretnél, a csodát nem a cukor jelenti, hanem egy zsírosabb összetevő: a vaj, olívaolaj vagy tejföl.