Miért maradnak egyesek benne egy boldogtalan párkapcsolatban?
Sok, elsősorban nő képes akár az egész életét feláldozni a párja, férje, családja érdekében, még úgy is, hogy tudja, nincs kiút a boldogtalan, olykor kegyetlen kapcsolatból. Az Ontario Egyetem kutatói úgy néz ki, megtalálták ennek lelki okát, ami nem más, mint a nők önzetlensége.
Egy nemrég készült tanulmány során a szakértők 1.348 személy bevonásával próbáltak meg fényt deríteni különböző párkapcsolati helyzetekre, amelyek között ott volt az az állapot, amikor valamelyik fél, annak ellenére nem vet véget a kapcsolatnak, hogy egyáltalán nem boldog, sőt, olykor még akár fizikai erőszak áldozatává is válik.
“A vizsgálatból kiderült, hogy elsősorban a nők az önzetlenségükből fakadóan nem lépnek ki egy mérgező, rossz kapcsolatból, mert ilyen esetben is a párjuk érdekeit veszik figyelembe, az ő érzéseit, és nem a sajátjukat tartják a legfontosabbnak” – közölte a tanulmány szerzője, Samantha Joel.
A Journal of Personality and Social Psychology nevű szaklapban megjelent tanulmányban a kutatók azt is megjegyzik, hogy az ember alaptermészetéhez hozzátartozik, hogy nem szeret megbántani másokat fölöslegesen, azonban, mint mindennek, ennek is van egy határa, hiszen ha valaki becsapja magát, nem a saját érdekeit helyezi az első helyre egy olyan helyzetben, ahol megalázzák, bántják, akkor az illető éveken keresztül saját nyomorának csapdájába eshet, ahonnan kimászni sok esetben csak pszichológus segítségével lehetséges.