Sokan közülünk abban a tévhitben élnek, hogy pihentető alvás csakis meleg szobában történhet. A szakemberek azonban arra a véleményre jutottak, hogy az alacsony hőmérsékletű szobában történő alvás, jobban feltölti a test energiatartalékait, csökkenti az egyes betegségek kialakulásának kockázatát, és segít a fiatalság megőrzésében is.
A hálószobában uralkodó hőmérséklet gyakran okoz vitát a házastársak között? Hiszen ami az egyik számára túl meleg, az a másiknak esetleg fázódást okozhat.
Dr. Chirstopher Winter, a Chartlottesviile-i Neurológiai és Alváskutató Intézet vezető orvosa szerint, a pihentető alvást elősegítő ideális szobahőmérséklet 16-18 C fok között kell hogy legyen. Ha ez alatt vagy fölött van a hőmérséklet, az alvás nyugtalanná válik, az adott személy pedig a kényelmes pozíciót keresve, nem tudja megfelelően kipihenni magát.
Mindez az emberi szervezet bioritmusából adódik: ugyanis a nap folyamán, testünk hőmérséklete 17:00 körül van a maximumon, és ezt követően csökken. Hajnali 5:00 óra körül a testhőmérséklet eléri a minimális szintet. Logikus tehát, hogy ha minőségi pihenést szeretnénk elérni, akkor minden esetben egy hűvös szobába térjünk nyugovóra.
Ha így teszünk, ez által tovább megtarthatjuk fiatalságunkat, mivel a melatonin egyik tulajdonsága, hogy késlelteti az öregedés folyamatát. Ez a hormon ugyanakkor antioxidáns tartalmú, mely jó hatással van a keringésre, az agyműködésre, és egyes vizsgálatok szerint megelőzi az Alzheimer kialakulását.
A hűvösben történő alvás a kedélyállapotunkra is jó hatással van, mivel csökkenti a stressz hormon képződését.
Egy másik kutatás azt bizonyította, hogy azok, akik hűvös szobában szeretnek aludni, több kalóriát képesek elégetni, így megelőzve a II. típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.
Ezért tehát, mielőtt aludni térnénk, szellőztessük át a hálószobánkat és a fűtést állítsuk az ideális 16-18 C fokra, hogy alvásunk legyen minél pihentetőbb, és reggel energiával telten indíthassuk a napunkat!