Az emberek különböző okokból mellőzik a húst az étrendjükből, van aki etikai okok miatt, esetleg egészségügyi problémák miatt, de olyan is van, akinek a vallása tiltja a húsfogyasztást. Kevesen tudják, hogy mi az oka tulajdonképpen annak, hogy Indiában a lakosság nagyrésze miért nem fogyaszt húst.
Egy fiatal blogger lány őszintén mesélt arról, hogy miért nem fogyasztanak Indiában húst, és hogy ő hogyan látja ezt a dolgot.
“Volt szerencsém éveken keresztül Indiában élni, ott tanultam az egyetemen, ezért nem csak turistaként, hanem “helyi” lakosként is beleláthattam az emberek életébe. Azt figyeltem meg, hogy a nyugati kultúrából érkező emberek tudják, hogy Indiában mi a vegetarianizmus igazi oka.
A gazdag, felsőfokú végzettséggel rendelkező hinduk közül sokan nem vegetáriánusok. Van olyan, aki csak a nyári kánikulában nem eszik húst, azért, mert ilyenkor nincs szüksége a szervezetnek rá. Olyankor inkább szezonális, az éghajlatnak megfelelő élelmiszereket fogyasztanak, sok zöldséget, gyümölcsöt, zöld fűszernövényt. De, ha elmennek egy hidegebb éghajlatú országba, például Angliába, akkor már esznek húst, ugyanis a szervezet azt kívánja.
Néhányan, akik nagyobb hangsúlyt fektetnek a vallásra azért nem esznek húst, mert úgy gondolják, hogy ezzel megsértenék őseik hagyományait. Vannak, akik elmondták, hogy ők azért nem esznek húst, mert drágának találják, de attól is tartanak, hogy esetleg fertőzött állat húsát vennék magukhoz.
Indiában a lakosság nagyrésze nem rendelkezik hűtőszekrénnyel, csak a nagyobb városokban lakó gazdagok. Fennáll a veszélye annak is, hogy ha nem eszik meg rövid időn belül, akkor a nagy melegben könnyen megromlik a hús. De eleve abban sem lehetnek biztosak, hogy már vásárláskor nem-e fertőzött a hús, hiszen semmilyen egészségügyi vizsgálatnak nem vetik alá sem az állatot, sem az abból készült húst. A falvak járványtani helyzetét senki sem ellenőrzi, éppen ezért nem túl sok a garancia az egészséges húsok beszerzésére.
A nyugati emberek úgy gondolják, hogy a hinduk pusztán vallási és lelki okokból nem fogyasztanak húst, azonban ennél sokkal gyakorlatiasabb okai is van. A vegetarianizmust egyáltalán nem szabad és nem is kell erőltetni, a legjobb, ha az ember a testére hallgat. Figyeljünk befelé, és akkor mindig tudni fogjuk, hogy miből, mennyit fogyasszunk, mire is van szükségünk valójában”.