Többeknek is megadatott, hogy eljussanak a Holdra, és sétát tegyenek ott, de eddig csak egyetlen embert temettek el Földünk természetes kísérőjének felszínén.
A mai napig Eugene Shoemaker geológus-csillagász az egyetlen ember, akinek a hamvait feljuttatták a Holdra, ezzel tisztelegve az emléke előtt.
A tudós neve a Levy-Shoemaker 9 üstökös kapcsán vált általánosan ismertté. Az üstökös, ami a nevét viseli, 1994-ben csapódott be a Jupiterbe.

Ez az üstökös, amelyet Shoemaker, a felesége, Carolyn, és David Levy fedeztek fel, valóban különleges volt. Ez volt a legnagyobb bolygóbecsapódás, amit a csillagászok valaha megfigyelhettek.
Shoemakernek érdekes karrierje volt, amely ötvözte a geológiát és a csillagászatot. Több meteoritkrátert is tanulmányozott a Földön, és 1961-ben az Űrgeológiai Kutatási Program megalapításával úttörő munkát végzett az űrgeológia területén.
Ugyanakkor az Apollo-program asztronautáit is segített kiképezni.

Shoemaker halála
A sikeres tudós 1997. július 18-án halt meg egy autóbalesetben. De halála után még egy fontos utat megtehetett.
A Holdon temették el
Shoemaker egy közeli kollégája, Carolyn Porco, szerette volna felküldeni a tudós hamvait a Holdra, hiszen Shoemaker egész életében arra vágyott, hogy asztronauta lehessen, és eljusson a Holdra.
A NASA támogatta ezt a javaslatot, és felvették a kapcsolatot a Celestis társasággal, amely korábban már lőtte ki elhunytak hamvait az űrbe.

1998. január 6-án a Shoemaker hamvainak egy részét tartalmazó kapszulát a Lunar Prospector Hold-szondára rögzítették, ami 19 hónapig keringett a Hold körül. A hamvakat tartalmazó kapszulán a kutató neve állt, születésének és halálának dátuma, egy kép az arizonai kráterről, ahol az Apollo-program asztronautáit képzete ki, és egy idézet a Rómeó és Júliából.
A misszió végeztével, 1999. július 31-én, a szonda a Hold egyik kráterébe csapódott, Shoemaker hamvaival együtt.
Így Eugene Shoemaker lett az első, és mind a mai napig az egyetlen ember, akit a Holdon temettek el.