Egy újabb mérföldkőhöz érkezett az orvostudomány: Franciaországban létrehozták az első teljesen mesterséges szívet. Ez a csodával határos fejlesztés reményt ad a transzplantációs listákon várakozó betegnek.

Elkészült az első mesterséges szív! A súlya majdnem 1 kg, és megmentette egy 39 éves férfi életét!

Tavaly év végén a Carmat nevű francia cég Európában jóváhagyást kapott az első műszív létrehozására. Vagyis egy olyan szintetikus és biológiai anyagokból készült szervre, amelyet szívátültetésre szoruló betegeknek ültetnek be. Fél évvel később egy amerikai beteg megkapta az első mesterségesen létrehozott szervet.

Az első mesterséges-szív beültetést egy 39 éves férfin végezték el a múlt héten az észak-karolinai Duke Egyetemi Kórházban. A férfi nem a szívátültetés miatt érkezett a kórházba, de az új szervnek köszönhetően megmentették az életét. Miután váratlan szívproblémákat tapasztalt magán, előrehaladott koszorúér-betegséggel diagnosztizálták, és felkészítették a bypass műtétre.

Azonban a beavatkozás hatására csak még rosszabb lett a helyzet, és az orvosok rájöttek, hogy a bypass műtéttel sokra nem mennek, a hagyományos szívátültetés pedig túl kockázatos lenne. A beteg mondhatni jó időben volt jó helyen, mert nem mindenik transzplantációs központban ültethettek be műszívet.

A Carmat tavaly megkapta az FDA jóváhagyását, a Duke kórház pedig az egyike a vizsgálatban részt vevő három transzplantációs központnak az Egyesült Államokban.

“Eltávolítottam a bal és a jobb kamrát, majd a helyére tettem a mesterséges szívet” – mondta Dr. Jacob Schröder, a kórház sebészeti osztályának adjunktusa. Hozzátette, hogy a beteg állapota “nagyon stabil” volt az egész beavatkozás során.

A mesterséges szív súlya majdnem egy kilogramm, egy membránnal elválasztott kamrája van, egy a hidraulikus folyadék és egy a vér számára. A membrán vaszkuláris része a tehén szívéből származó szövetből készül, akárcsak a szívbillentyűk. A motoros szivattyú a hidraulikafolyadékot be- és kihajtja a kamrákba, és ez a folyadék mozgatja a membránt, hogy lehetővé tegye a vér áramlását.

A beépített érzékelők automatikusan igazítják a véráramlást a személy igényeihez, bármikor, ha például megmozdul, a véráramlás megnő. A Carmat-szívet “új generációként” emlegetik: ami megkülönbözteti az amerikai SynCardia cég által gyártott műszívtől, az az, hogy az utóbbi rögzített frekvenciájú eszköz, azaz a percenkénti ütések változatlanok maradnak, függetlenül a páciens tevékenységétől.

A készülék súlya 900 gramm (körülbelül háromszorosa az átlagos emberi szív súlyának). A külső konfiguráció egy kicsit bonyolultabb, a beteg ugyanis kb. 4 kilogramm felszerelést kell magával vigyen, beleértve a vezérlőt, egy zacskó folyadékot és két elemet. A Duke Kórház páciense esetében a mesterséges szív távolról csatlakozik a kórházi rendszerhez, hogy az orvosok figyelemmel kísérhessék.

Alig néhány nappal az amerikai transzplantáció után hasonló eseményre került sor Nápolyban, Olaszországban, ezzel elindult a Carmat szív első kereskedelmi értékesítése. Ez utóbbi beavatkozás meg volt tervezve előre. A jövőben a mesterséges szíveket vagy helyettesítőként fogják használni, míg a betegek az igazira várnak, vagy hosszú távú megoldásként.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.