Természetesen az aggastyán nem Európában él, és nem is Földünk nyugati féltekéjén, hanem keleten, Indiában, ahol még mindig őrzik az ottélők azt a spirituális tudást, amit az európai ember már rég elfejtett. A Hanuman névre hallgató jógi egyes becslések szerint nem kevesebb, mint 170 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Az indiai matuzsálem pontosan nem emlékszik, hogy mikor született, annyira régen történt mindez. Csak annyit tud, hogy már akkor 12 éves lehetett, amikor Jhansi Rani indiai forradalmár fellázadt a brit gyarmatosítók ellen, amely az 1850-es években zajlott.
A jógi bevallása szerint édesanyja még az 1857 és 1858 között uralkodó Rani királynő udvarában is szolgált. Egy újságíró ezekből az adatokból jutott arra a következtetésre, hogy a férfi feltehetőleg már elmúlt 170 éves, és még a második fogsora is kinőtt, ami a 100. életév betöltése után szokott előfordulni. Azonban, mivel Hanuman életkora nem bizonyított, így továbbra is Japánban él az indiai férfinál jóval „fiatalabb” világ legidősebb embere, a koros hölgy, Misao Okawa, aki 115 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot.
Magyarországon a lakosság várható átlagélettartama épp, hogy meghaladja pár évvel a 70 évet, képzeljék el, hogy ha még utána lenne száz évük hátra. Mihez kezdenének?