Bevallom én is azok közé tartozok, akiknek a reggeli ébredés mai napig gondot okoz. Az eddig legjobban bevált módszerem az, hogy legalább 3 ébresztőt teszek be, így szép lassan fel tudok ébredni, de az indiaiak nem ennyire pragmatikusak. Elektrosokkot szereltek vekkerükbe.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A 19 éves Sankalp Sinha egy reggel (mikor máskor) azzal az ötlettel ébredt, hogy sürgősen változtatnia kellene ébredési szokásain, mert képtelen a reggeli egyetemi kurzusokra beérni. Vekkerének “snooze” gombja mindig nagyobb kísértéssel kecsegtetett, mint az ébredés, és ezt szerette volna kiküszöbölni, ami a maga módján sikerült is.
Sankalp az Uttar Pradesh-i Sharda Egyetem autómérnöki karának hallgatója, és mint olyan, precíz mérnöki koncepciót dolgozott ki. Alacsony feszültségű sokkolót épített a vekkerébe a népszerű “snooze” gomb helyett.
“A sokk nem állítja égnek a hajad, de bőven elég arra, hogy a szemed kipattanjon”, fogalmazott fiatalosan a mérnök, amikor találmányáról kérdezték. Találmányát frappánsan Good Morning Sing N Shock névre keresztelte.
A kísérletei igazolták, hogy a legmélyebben alvó, leglustább embert is “energizálni” képes az 50 ezer volttal sokkoló találmány, amelyet 100 dolláros áron vesztegetnek azóta, hogy a polcokra került.
Személy szerint ha választanom kellene, inkább Ramos találmányát választanám, amiben az az érdekes, hogy a vekker írtózatos ébresztő hangját csak akkor tudod elhallgattatni, ha egy kódot ütsz be a készülékbe, így kénytelen vagy megébredni, gondolkozni és kódot ütni. Elvileg ennyi agymunka már elegendő ahhoz, hogy ébren tudj maradni, de válogasson mindenki a saját elképzelései szerint.