Jonathan Smith, egy 39 éves manchesteri férfi, aki korábban a vendéglátóiparban dolgozott, 21 500 euróért (forintban csaknem 8,2 millió forint) vásárolt egy elhagyatott villát Szicíliában, Mazara del Vallóban, amit aztán elkezdett saját maga felújítani, és a folyamatról a YouTube csatornáján is részletesen beszámol – írja a Metro.
Bár eredetileg a görögországi rusztikus házak vonzották, ezek ára általában 325 ezer euró körül mozgott, ami jóval meghaladta az 50 ezer eurós célköltségvetését.
Ezért aztán elkezdett más régiókban is keresgélni, többek között Portugáliában és Spanyolországban, de végül az olaszországi Szicíliában találta meg azt, amit keresett.
Az Investropa legfrissebb adatai szerint, annak ellenére, hogy 2023 óta emelkedtek az ingatlanárak Szicíliában, a sziget továbbra is 30-40%-kal olcsóbb, mint Olaszország nagy része, ami vonzóvá teszi a nemzetközi vásárlók számára.
Jonathan korábban a The Telegraphnak elmondta, hogy hallott olyan programokról, amelyeknek keretében egyes szicíliai városokban mindössze 1 euróért adnak el házakat, hogy vonzzák az embereket és a befektetéseket.
De hamar rájött, hogy ezek a házak romosak, az összeomlás szélén állnak, és nem érik meg a hatalmas felújítási költségeket.
Azt a házat, amelyet végül megvásárolt, eredetileg 100 ezer euróért árulták, de neki sikerült mindössze 21 500 euróért megvásárolni azt, miután az ingatlan több mint 20 évig állt elhagyatottan, így rendkívül rossz állapotban volt, és már 5 éve nem sikerült vevőt találni rá.
Jonathant alapvető barkácsolási ismeretei és online oktatóanyagok segítették a villa felújításában. De a szomszédok is besegítettek, szerszámokkal és munkaerővel egyaránt, ami jól példázza a szicíliai kis városokra jellemző erős összetartást.
A férfi a teljes felújítási folyamatot dokumentálta Operation Sicily nevű YouTube csatornáján.
A terve az, hogy véglegesen Szicíliába költözik, ahol elmondása szerint a megélheti költsége feleakkorák, mint az Egyesült Királyságban. Könyvelőként dolgozó felesége azt tervezi, hogy a költözés után távmunkát vállal.


