Korábban cikkeztünk olyan buddhistáról is, aki végre lencsék elé mert állni egyelőre természetfelettinek titulált képességével, és 5 m-es távolságból mozgatott tárgyakat. Úgy néz ki az életünket keresztül szövő, kevésbé elismert erők lassan kitárulkoznak, és tudományos alapon is bizonyítják.
Matthieu Ricard, francia kutató, arra specializálódott, hogy buddhista szerzetesek emelkedett lelki és szellemi állapotát bizonyítsa a tudomány számára. Legutóbbi kutatása eredménye úgy vonult be a tudományos publikációk sorába, miszerint a buddhista szerzetesek a legboldogabb emberek a világon – szigorúan idegtudományi alapon vizsgálva és bizonyítva ezt.
Ricard Matthieu
Franciaországban, Párizsba született a szabad filozófus Jean-Francois Revel, és a híres Yahne Le absztrakt festő gyermekeként, intellektüel családban.
“Párizs intellektuális közössége volt a mindennapi környezetem. Lenyűgöző érzés egyszerre három Nobel Díjas tudóssal ebédelni baráti viszonyok között”, emlékezett vissza Ricard. Sejtgenetikából PhD-zett a Pasteur Intézetben, 1972-ben, majd Dardzsiling utazott egy alkalommal vakációzni szüleivel. Itt ismerkedett meg Dilgo Khyentse Rinpoche-vel, aki a XX. század leg elismertebb buddhista mestere, és ő vezette be a buddhista tanok világába is. Hosszas tanulmányok után véget ért harmónikus élete, és kezdetét vette a harc a tudomány és szellem két világa között.
Érdemes tudni róla, hogy ő szintén a tibeti buddhizmust gyakorolja, de racionális tudósként az általa megtapasztalt lelki és szellemi fejlődést a tudomány nyelvén is szeretné bizonyítani – már amennyire azt lehet. A Himalájai szerzetes közösség és a Dalai Láma is nagy tisztelettel adózik a tudós iránt. 2009-ben a neurológus egy szerzetest “zsinórozott be”, és meditációs állapotában vizsgálta agyi tevékenységeit. A gamma hullámok mozgásából megállapította, hogy ebben az állapotban az ember agyának egyszerre aktívak a tanulásért, a figyelemért, és a koncentrációért felelős régiói, de ezen eredmények sosem nyertek publicitást a neurológia irodalmában.
Legutóbbi kísérletében saját magát vizsgálta a szóban forgó meditatív állapotban, és az eredmények világosan kimutatták, hogy boldogsági szintje korábban sosem mért állapotot mutatott, amely a legboldogabb ember magasságába emelete az elismert, és tisztelt tudóst.
A tudós leginkább “a tudat tudományaként” nevezné meg a buddhizmust, nem pedig lelki-szellemi irányzatként, és mindig is azt szerette volna bebizonyítani, hogy a gyakorlatok rendszeressége megváltoztatja az agy struktúráit, mintegy fejleszti azokat, így érve el magasabb kognitív képességet, avagy boldogságot. Fáradozásainak legjobb bizonyítéka mostmár talán éppen ő maga.
