A gyermek születése előtti élete tiszta és természetes összekapcsolódás, egymás felé áradás, testi kölcsönhatás, s a kialakuló lény élethorizontja sajátos módon bele van írva az őt hordozó lény horizontjába, s ugyanakkor mégsem, mert későbbi választásai, a másokkal való találkozásai hasonlóan befolyással lesznek léte alakulására nézve.
A születés előtti összekapcsolódás olyannyira kozmikus, hogy valamely őskori felirat nem tökéletes olvasataként hat, amikor is az egyes mítoszokból azt olvashatjuk, hogy az anyaméhben az ember tudja a mindenséget, a születéssel pedig elfelejti. Az anyaméhben nyugvó gyermek még nincs kölcsönhatásban a körülötte elhelyezkedő világgal, de kölcsönhatásban áll az őt hordozó lénnyel, aki ebben a korai időszakban, már meghatározza az élete horizontját.
Születéstől kezdve megfigyelhető a megismerésre irányuló vágy, amikor a gyerek még nem is lát, de kezei folytonosan a levegőben keresgélnek valami után. „Kifelé” vágyakozás, keresés, amely idővel az önmegismerés útjára vezeti a kereső személyt.
Az ember azért képes Én-ként megérezni magát, mert találkozik másokkal, és ez a nem Én-nel való találkozás ébreszti fel benne a vagyok érzését. Ez az Én tudat tesz minket emberré. Minden találkozás, eszerint önmagammal való találkozás.
A személy másokkal együttlétezőként lel önmagára, önmaga megismerése csak másokkal való interakció során bontakozhat ki. Ezt úgy is nevezhetnénk, hogy a személy megismeri az Én-t. Életvitelünk szempontjából fontos ráfigyelnünk erre a már kialakult Én-re, amely csak akkor fejlődhet, ha az Én-nek nevezett személy tekintettel van a körülötte levőkre és így világosabban méri fel saját illetve a mások helyzetét. Adott helyzetben racionálisabban, körültekintőbben haladhat tovább.
Míg az Én körültekintőbb és figyel másokra, az Ego-t csak önmaga érdekli, elhatárolja magát a másiktól, kizár másokat a saját maga által kialakított világból és ezáltal, határt szab önmaga fejlődésének, önmaga által kialakított világ csapdájába esik a valóságtól való elhatárolódása miatt.
Igazából viszont nincs az Ego vagy az Én, csak a személy van, amelyet az Ego és az Én dualitása határoz meg. Az a fontos, hogy melyiknek adunk több teret, az Én-nek, amely tekintettel van másokra is, vagy pedig az Ego-nak, amelyet csak önmaga érdekel. Ha életünkben nem az Ego, hanem az Én fejlődése mellett döntünk, akkor legyünk őszinték másokkal, másokról másoknak és mindenkinek mindenről.
Deák István
