A gyermek születése előtti élete tiszta és természetes összekapcsolódás, egymás felé áradás, testi kölcsönhatás, s a kialakuló lény élethorizontja sajátos módon bele van írva az őt hordozó lény horizontjába, s ugyanakkor mégsem, mert későbbi választásai, a másokkal való találkozásai hasonlóan befolyással lesznek léte alakulására nézve.

A születés előtti összekapcsolódás olyannyira kozmikus, hogy valamely őskori felirat nem tökéletes olvasataként hat, amikor is az egyes mítoszokból azt olvashatjuk, hogy az anyaméhben az ember tudja a mindenséget, a születéssel pedig elfelejti. Az anyaméhben nyugvó gyermek még nincs kölcsönhatásban a körülötte elhelyezkedő világgal, de kölcsönhatásban áll az őt hordozó lénnyel, aki ebben a korai időszakban, már meghatározza az élete horizontját.

Születéstől kezdve megfigyelhető a megismerésre irányuló vágy, amikor a gyerek még nem is lát, de kezei folytonosan a levegőben keresgélnek valami után. „Kifelé” vágyakozás, keresés, amely idővel az önmegismerés útjára vezeti a kereső személyt.

Az ember azért képes Én-ként megérezni magát, mert találkozik másokkal, és ez a nem Én-nel való találkozás ébreszti fel benne a vagyok érzését. Ez az Én tudat tesz minket emberré. Minden találkozás, eszerint önmagammal való találkozás.

A személy másokkal együttlétezőként lel önmagára, önmaga megismerése csak másokkal való interakció során bontakozhat ki. Ezt úgy is nevezhetnénk, hogy a személy megismeri az Én-t. Életvitelünk szempontjából fontos ráfigyelnünk erre a már kialakult Én-re, amely csak akkor fejlődhet, ha az Én-nek nevezett személy tekintettel van a körülötte levőkre és így világosabban méri fel saját illetve a mások helyzetét. Adott helyzetben racionálisabban, körültekintőbben haladhat tovább.

Míg az Én körültekintőbb és figyel másokra, az Ego-t csak önmaga érdekli, elhatárolja magát a másiktól, kizár másokat a saját maga által kialakított világból és ezáltal, határt szab önmaga fejlődésének, önmaga által kialakított világ csapdájába esik a valóságtól való elhatárolódása miatt.

Igazából viszont nincs az Ego vagy az Én, csak a személy van, amelyet az Ego és az Én dualitása határoz meg. Az a fontos, hogy melyiknek adunk több teret, az Én-nek, amely tekintettel van másokra is, vagy pedig az Ego-nak, amelyet csak önmaga érdekel. Ha életünkben nem az Ego, hanem az Én fejlődése mellett döntünk, akkor legyünk őszinték másokkal, másokról másoknak és mindenkinek mindenről.

Deák István

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.