Viszonylag keveset beszélünk róla, pedig nagyon is gyakori jelenség az, amit leginkább drámafüggőségnek lehetne nevezni. Szeretjük a káoszt, szeretünk túlozni, és minden apróságot tragédiaként felfogni.

De vajon mi lehet ennek az oka?

Unalom

Igen, az unalom ennek a viselkedésnek az egyik legalapvetőbb oka. Ez visz rá bennünket, hogy jeleneteket rendezzünk, egyszerűen azért, mert szórakoztatónak találjuk a drámát. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy túl sok szabadidő áll a rendelkezésünkre, amit nagyon is rosszul használunk.

A vágy, hogy különlegesnek érezzük magunkat

Közismert tény, hogy mi, emberek, szeretjük különlegesnek érezni magunkat. Minél különlegesebb bánásmódban részesülünk, annál jobb. Dramatizálni nem túlságosan nehéz, viszonylag kevés erőfeszítésbe kerül, és abból az elvből kiindulva, hogy „ki ne szeretne egy jó kis drámát”, így érhetjük el a legkönnyebben, amit akarunk.

Arra vágyunk, hogy figyeljenek ránk

Akárcsak a különlegesség iránti vágy, a figyelem iránti vágy is már gyerekkorunkban kialakul. De választhatjuk ezt a stratégiát akkor is, ha nem tanultuk meg megfelelően kifejezni az igényeinket és vágyainkat, és nem tudjuk, hogy kérjünk bármit a környezetünktől. Ezért az elhanyagolt gyerek taktikáját választjuk, és üvöltünk, hogy meghallgassanak.

Szeretünk az áldozat szerepében tetszelegni

A legtöbb ember szereti eljátszani az áldozat szerepét. Egyrészt azért, mert ezzel a szereppel a legtöbben azonosulni tudnak. Másrészt pedig azért, mert nagyon sok előnnyel jár.

A figyelem, gondoskodás, kedves gesztusok, minden, amit mások azért tesznek, hogy segítsenek rajtunk, csak még inkább arra ösztönöz bennünket, hogy ebben a rendkívül káros szerepkörben maradjunk. Ezért érezzük szükségét, hogy eltúlozzuk a dolgokat, mindenért valaki mást hibáztassunk, és minden felelősséget elhárítsunk magunkról.

Végül, van még egy ok, amiért különböző jeleneteket (féltékenységi roham, hisztéria, irigység megnyilvánulása, stb.) rendezünk, és ez az egyik legfontosabb mind közül:

Nem tudjuk, hogy kell szeretni önmagunkat, és nem szánunk elég időt magunkra

Amikor nem tudunk szeretetet és törődést felajánlani saját magunknak, és ezt mindig másoktól várjuk el, akkor rendkívüli módon ragaszkodhatunk a drámához.

Abban a pillanatban, amint megtanuljuk, hogy ajánlhatunk fel magunknak figyelmet, törődést, szeretetet, türelmet és tiszteletet, a drámák is megszűnnek. Amikor megadjunk a megfelelő figyelmet a bennünk élő gyermeknek, igazán boldogok lehetünk.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.