BlogAz a bizonyos 10 másodperc, ami véget vetett a 20 éves házasságomnak!

Az a bizonyos 10 másodperc, ami véget vetett a 20 éves házasságomnak!

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Egy kapcsolat alapja nagyon sok munkát igényel, és akár évtizedekbe is telhet, mire két ember teljesen megbízik egymásban. Sajnos egy szakítás esetén ennek pont az ellenkezője történik, és néhány másodperc is elég lehet egy hosszú történet befejezéséhez.

Minderről meggyőződhetünk, miután elolvastuk az alábbi hölgy történetét, aki 20 évig élt házasságban egy tengerészgyalogossal. Az alábbiakban a hölgy naplójából idézünk, amelyben pazar részletességgel meséli el, hogyan és miért lett vége mindennek közte és gyermekei apja között.

Augusztus volt, a levegő forró volt és párás. Még mindig nem zuhanyoztam le a reggeli szaladást követően. Az otthoni ruhám van rajtam – bő tengerésznadrág, kényelmes cipő és a hajam lófarokba kötve. Biztonságban érzem magam ebben a ruhában. Egyetlen testrészemre sem feszül rá, így elrejthetem fizikai testem hibáit. Ebben az öltözékben vállalhatónak mondhatom magam. Ha az elvégzett takarításra is gondolok, azt mondhatom: „Nem vagyok lusta, értékes vagyok. Kérlek benneteket, hogy továbbra is fogadjatok el engem.” Ezek a ruhák szerintem elegendőek ahhoz, hogy pótolják a stílushiányomat és azt, hogy még rúzst sem hordok.

Aztán magamba néztem, és hirtelen rájöttem, hogy megjelenésem az undorító és az elfogadható határvonalán húzódik, de eddig elég volt ahhoz, hogy a férjem havonta egyszer velem legyen. 20 éve ilyen az életünk, nem hoz beteljesülést, de legalább célunk van, amikor csináljuk.

Elérkezett a vacsoraidő, és kimentem a konyhába elkészíteni. Abban a pillanatban a férjem érkezett be a teraszról egy tányér forró hamburgerrel.

A zsigereim azonnal jelezték, hogy valami nincs rendben. Odaléptem hozzá, mint általában, mert mindig én voltam a kezdeményező, megöleltem, majd hátráltam egy lépést, de a kezeim a vállán maradtak. Aztán a szemébe néztem, és megkérdeztem: „Minden rendben van velünk? Jóban vagyunk?”

Általában mindig tudtam a választ, de ezúttal nem voltam benne biztos, mit fog mondani. Egy másodperc alatt sok kérdés fordult meg a fejemben: „Túl tudunk jutni ezen? Meg tudjuk javítani azt, ami elromlott? Működni fog még ez a kapcsolat? Sokat fektettünk ebbe a kapcsolatba, és tudtuk mindketten, hogy egy nap belefáradunk abba, hogy elölről kezdjük az egészet.

„Úgy gondoltam, csak akkor mondom el, ha megkérdezed – válaszolta.

„Nem. Nem. Kérlek, ne!” – mondtam magamban.

„Egy nőről van szó a múltból. Újra találkoztunk családi kirándulásunk során San Diego-ban. Azt hittem, megint visszautasít, de elkezdtünk beszélgetni. És azóta úgy érzem, újra élek!” – magyarázta.

Abban a pillanatban pánikba estem, mert tudtam, mi következik. Biztos voltam benne, hogy megpróbálok mindent megjavítani, ahogyan egész életemben ez eddig is tettem.

„Ez most komoly? Kérlek, ne csináld! Meg tudjuk javítani, és minden működni fog újra. Mit akarsz, mit csináljak? Mit tehetek, hogy jobb legyen? Kérlek, hadd próbáljuk meg!”

Ilyen vagyok. Könyörgök és nincsen büszkeségem. Ezt tudom magamról. Ő is tudja. Kétségbeesett nő vagyok, egy teher, és bár szégyellem, gyakran félek feladni a megtört dolgot. Dühös vagyok, amiért hagytam, hogy ez megtörténjen. Csak az én hibám, miattam kerültünk ebbe a helyzetbe. Tudom, hogy lehetnék ennél jobb is, de nem vagyok az. Túl könnyen feladom az önmagammal folytatott harcot, és úgy döntök, hogy erőfeszítéseket teszek azért, hogy mindig helyben maradjak. Az a benyomásom, hogy jól vagyok abban a helyzetben, de közben teljesen más az igazság… Talán jobb lenne nekem, ha kilépnék néha a komfortzónámból!

A félelem tönkretette az életemet, és a házasságunk is a félelemre épült, majd két évtizeden keresztül virágzott rajta. A férjem megkérte a kezem, mert ez volt az anyja utolsó kívánsága. Nagymama szeretett volna lenni, én pedig beleegyeztem a gyerekvállalásba, mert reméltem, hogy olyan családom lesz, amilyenről álmodtam.

Apa több mint 15 éve szó nélkül hagyott el engem, anyát és a családunkat. Nem akartam még egyszer átélni ezt a fajta drámát, és úgy éreztem, hogy egy tengerészgyalogossal össze házasodva, jobb életet remélhetek. Azt hittem, lesz biztonságom és stabilitásom…

20 évbe telt, mire rájöttem, hogy a házasságom és a családom csak az igazinak egy olcsó másolata. Évekig úgy tettem, mintha a harag egyik oldalon sem létezett volna. Úgy tettem, mintha boldog lennék, hogy megkóstolhassam azt a hamburgert, amihez egy adag önutálat is társult.

„Nem ehetnénk most és utána visszatérnénk a tökéletes családi képhez?” – kérdeztem.

„Nem, nem esszük meg a hamburgert. A játéknak vége” – válaszolta nekem nyersen.

Az egész beszélgetésünk a teraszon 10 másodpercig tartott, de millió más dolog cikázott végig a fejemben, olyan volt, mintha mindent újra átéltem volna abban a pillanatban. Ez után a 10 másodperc után levetkőztem a titkaimat, és mindenki megtudta az igazságot az életemről, melyet eddig gondosan elrejtettem. A barátok, a család és a gyerekek rájöttek, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek tűnt…

Szerinted ez az anya és a feleség helyesen cselekedett, amikor elfogadta a szakítást, noha évekig küzdött a házasságuk megmentéséért? Hibát követett el a múltban azzal, hogy olyan kapcsolatot folytatott, amely valójában soha nem működött? A férje mellette maradt volna, ha a másik nő nem jelenik meg?

Annyi kérdés van, amire nem kapunk választ, mert ezeknek a lelkeknek a sorsa már meg van írva és talán minden úgy történik, ahogyan történnie kell.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek