KoktélAz 56 éves nagymama hatalmas ajándékot adott a fiának és a menyének...

Az 56 éves nagymama hatalmas ajándékot adott a fiának és a menyének – megszülte a saját unokáját

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Az 56 éves nő akkor vállalta a béranyaságot, amikor kiderült, hogy fiának és menyének nem születhet több gyereke természetes úton. Először azt hitték, hogy a kora miatt ez nem lehetséges, de végül mégis életet adott saját unokájának.

Cambria és Jeff Hauck az utahi St. George-ból akkor ismerkedtek meg, amikor Cambria végzős volt a középiskolában. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza (amit informálisan mormon egyházként ismernek) mindig is fontos szerepet játszott az életükben, és első perctől fogva tudták, hogy nagy családot szeretnének, több mint négy gyerekkel. 2012. december 12-én házasodtak össze, és kezdték el közös életüket.

„Mindig is az volt az elképzelésünk, hogy 4-6 gyereket szeretnénk. De bármire igent mondunk, amivel az Úr megáld bennünket” – magyarázta Cambria. De nem sokkal azután, hogy összeházasodtak, megtudták, hogy Cambriának meddőségi problémái vannak.

Fotó: Cambria Hauck/Instagram

A pár felvette a kapcsolatot egy szakemberrel, és Cambria megkezdte a termékenységi kezeléseket, remélve, hogy hamarosan teherbe esik. Ő és Jeff nem is sejtették, hogy négy évbe telik, mire teljesül az álmuk, és végre szülők lehetnek.

Ikerlányaik, Vera és Ayva születése nagyon boldoggá tette őket, 2021-ben pedig újabb ikreik születtek, ezúttal fiúk: Diesel és Luca, de a szülés után váratlan komplikáció merült fel, amit senki nem láthatott előre.

Órákkal a fiúk születése után az orvosok közölték a házaspárral, hogy el kell távolítaniuk Cambria méhét, így lehetetlenné vált, hogy még több gyerekük szülessen. A párt teljesen összetörte ez a fejlemény, de beleegyeztek a műtétbe. „Ez nagyon nehéz döntés volt a számunkra” – emlékezett vissza a nő.

Fotó: Cambria Hauck/Instagram

Még volt néhány beültethető embriójuk az IVF-kezelések után, így csak megfelelő béranyát kellett találniuk, és Jeff édesanyja, Nancy Hauck felajánlotta nekik a segítségét. A pár először azt hitte, hogy ez lehetetlen, mert Nancy már 56 éves volt, ő azonban bízott benne, hogy mégis képes lehet rá.

„Egyszerűen csak éreztem az elhívatást, hogy kihordjam a babájukat” – mondta.

Néhány héttel később Nancy elment a klinikára Jeffel és Cambriával, hogy megvitassák a lehetőségeiket a szakorvossal, és miután több tesztet is elvégeztek, kiderült, hogy Nancy alkalmas béranyának. Már csak az jelentett akadályt, hogy nem volt pénzük a beavatkozásra, de Jeff hamarosan új állást kapott, és Cambria is keresett egy kis pénzt a közösségi médiában, így végül 2022. február 17-én beültethettek egy embriót, és 6 nappal később egy pozitív terhességi teszt megerősítette a sikert.

Fotó: Cambria Hauck/Instagram

Bár Nancy nagyon boldog volt, hogy béranya lehet, de ugyanakkor aggódott a terhesség kimenetele miatt.

„Az volt a legnagyobb félelmem, hogy elveszítem a babát, és úgy éreztem, az életkorom miatt kockára teszem az életét” – vallotta be a nagymama, aki megkérte a menyét, hogy a hatodik hónapig ne hozza nyilvánosságra a terhességet a közösségi médiában.

Cambria minden vizsgálatra elkísérte az anyósát, és nagyon hálás volt neki, amiért megajándékozta őket egy ötödik kisbabával. Nancy 2022. november 2-án egy kislánynak adott életet. Jeff azt mondja, egyáltalán nem volt furcsa érzés az édesanyja mellett lenni a szülőszobán, ehelyett szerencsésnek tartja magát, hogy szemtanúja lehetett annak, ahogy az édesanyja életet ad a lányának.

Fotó: Cambria Hauck/Instagram

„Minden tökéletesen ment, és áldottak vagyunk, hogy ez a kisbaba a családunk tagja lehet” – mondta Nancy.

A kislány a Hannah nevet kapta, és azt is elárulták, miért éppen ezt a nevet választották neki. Aznap, amikor elvégezte a terhességi tesztet, Nancy állítólag hallott egy hangot, ami ezt mondta: „A nevem Hannah.” Azt mondja, ettől a pillanattól kezdve tudta, hogy kislányt vár, és megkérte a fiát és a menyét, hogy ezt a nevet adják a babának.

Amikor a szülők hazavitték újszülött kislányukat, Nancy ugyan szomorú volt, de azt mondta, szeretné pozitívan megélni az élményt, és azt tervezte, hogy könyvet ír tapasztalatairól abban a három hétben, amíg szülési szabadságon van.

Fotó: Cambria Hauck/Instagram

A különleges történet a közösségi médiában is elterjedt, és sokan gratuláltak a családnak kislányuk születéséhez.

„Milyen nagyszerű dolgot tett értük! Én is ezt tettem volna ebben a helyzetben” – írta az egyik hozzászóló. Egy másik pedig hozzátette: „Milyen fantasztikus ajándék. Gratulálok.”

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek