Érdekes megfigyelni, hogy egy életre szóló párkapcsolat milyen fázisokon megy keresztül a hosszú évek során. Szociológusok és demográfiával foglalkozó szakemberek szerint viszont a modern kor párkapcsolatai közel sem olyanok, mint az őseink párkapcsolata, és ennek egészen egyszerű a magyarázata.
Mivel régebb az átlag élettartam jóval alacsonyabb volt, mint most, a párok kevesebb ideig éltek egymás mellett, ezért jó pár olyan fázis kimaradt az ősi kapcsolatok fejlődéséből, ami a napjaink párkapcsolataiban viszont megtalálható.
Ezek a párkapcsolati fázisok egyszerre jelentenek kihívást és fejlődési lehetőséget is a kapcsolat jövőjére nézve, ezért most lássuk is, hogy melyek ezek a vízválasztó periódusok:
1. Az első év
Az ember azt hinné, hogy ez az egyik legegyszerűbb időszak mindkét fél számára, ám ha számba vesszük az ez idő alatt lejátszódó változások sokaságát rögtön másképp tekintünk erre az időszakra. Gondoljunk csak bele, egy év után a párkapcsolatok többsége komolyabbra fordul, és ezzel egy időben felszáll a rózsaszín köd, ami komoly vívódásokat okozhat a felekben.
Meg kell tanulni közös nevezőre jutni, kompromisszumokat kötni és megszervezni a közös életet. Olyan apró dolgok is nagy befolyással bírhatnak, mint, hogy melyik félre milyen háztartási feladatok jutnak, vagy hogy ki főzi az ebédet, milyen gyakran látogatjátok egymás szüleit. Az intim élet izgalma is alább hagy, hiszen már jó ideje együtt vagytok, így mindenki nagyjából tudja, hogy mire vágyik a másik. Ilyenkor fontos a nyílt és őszinte kommunikáció és az, hogy mindketten tudjátok, mit is vártok el egymástól.
2. Az a bizonyos 7 év
Megannyi história lengi körül a párkapcsolat hetedik évét, és nem hiába. Erre az időszakra már minden rutinszerűvé válik: úgy a munka, mint az együttélés, háztartás vezetése, a gyerekek nevelése és sajnos még az együttlét is. Erre az időszakra már sokkal jobban kiéleződnek a nézeteltérések, mivel fokozottabb a felek felelőssége.
És mi lehet itt a baj? Az, hogy amiket a kapcsolat elején kitűztek célul, azt jó eséllyel már mind megvalósították, és kifogytak a közös tervekből. A felek elkezdenek más irányokba is nyitni, hiszen 7 éven keresztül közösen harcoltak a kitűzött célok eléréséért és valljuk be ez minden szinten kimerítő lehet. Ezen időszakban hangsúlyosabbak a veszekedések és a válások jelentős aránya is a 7 év környékén történik. Sokan a gyerek-centrikusságba, míg mások a munkába menekülnek a párkapcsolati bajok elől.
3. Amikor a gyerekek kiröppennek a családból
Egy szülőnek óriási elégtétel látni, hogy gyerekei önállósodnak, egyetemre mennek, munkát vállalnak és elkezdik ők is felépíteni a saját életüket, ám a kirepülésük egy olyan problémára világíthat rá, amit lehet, hogy idáig nem is vettek észre a felek. Ilyenkor döbbenek rá a házastársak, hogy hosszú évekig csak az anya és az apa szerepében éltek és az élet többi területét elhanyagolták. Ráadásul még a kapuzárási pánik is közbeszólhat, ami csak még jobban megnehezíti a probléma megoldását.
4. Traumatikus események
Függetlenül attól, hogy a kapcsolat milyen régóta tart egy tragikus esemény fenekestől felfordíthat mindent. Legyen az egy esetleges haláleset, vagy ha a gyerekkel történik valami akár végzetes módon is kihathat a párkapcsolatra. Mindenki másképp dolgozza fel a stresszt és mindenki mást és mást vár el a partnerétől ilyen helyzetekben. A szomorúság és a kimerültség viszont olyan feszültséget generál, amit hosszútávon nem sok kapcsolat bír ki.
5. Időskor
Azok a kapcsolatok, amelyek megérik ezt a kort, sok mindenen vannak túl, ismerik egymás szokásait, berögözött furcsaságait. Sokan idős korban döntenek úgy, hogy egy csendesebb helyen szeretnének tovább élni, és keresnek egy aprócska falut vagy települést a gyerekeiktől nem messze, ahol ezt megtehetik. A baj, viszont ott kezdődik, ha ebben az egyik fél nem partner és maradni szeretne.
Általánosságban megfigyelhetjük, hogy a legtöbb konfliktus a megváltozott és eltérő igényekből fakad, ám az is megtörténhet, hogy egy hirtelen jött esemény borítja fel a párkapcsolat egyensúlyát. De ilyenkor mit is illik tenni? Együtt maradni, és megpróbálni helyrehozni a dolgokat, vagy megkímélni magunkat és úgy dönteni jobb lesz külön utakon folytatni? Mindenesetre mielőtt döntenénk, gondolkozzunk el azon, hogy a kialakult helyzetért mi is ugyanannyira felelősek vagyunk, mint a másik fél.