LélektárAmikor gyógyul a testünk

Amikor gyógyul a testünk

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Nem is olyan rég szó volt a testünkről, testtudatunk kialakulásáról és ennek felfedezéséről, megerősítéséről. Erről a ránk szabott emberbőrről, amibe belebújunk születésünkkor: egyedi, személyre szabott, alakítja önmagát, bonyolult sejtrendszerek, szervek, szövetek, kusza hálózatok, folyadék, nedvek adják átlagát, megismételhetetlen, éjjel-nappal velünk van, végzi a dolgát, valamilyen módon különleges kapcsolatban áll velünk, „beszél hozzánk” – főleg amikor megbetegszik, s fokozott figyelmünket igényli.

hallgass-a-testedre

A meghatározás szerint „a betegség az egészség ellentéte, a testi – lelki – szellemi egyensúly felborulása, amely akadályozza az ember mindennapos tevékenységét és a társadalmi életben való részvételét. A betegség lehet örökletes, szervi eredetű, parazitás vagy sérülésből eredő. Ezenkívül lehet pszichoszomatikus, vagyis lelki eredetű is. A betegségek leküzdésével, illetve a tünetek enyhítésével az orvostudomány foglalkozik.” De most ehhez nem szeretnék többet hozzáfűzni, inkább az utolsó mondatra térnék ki egy kicsit. Valóban, a betegségek tanulmányozásával, leküzdésével, a tünetek enyhítésével az orvostudomány foglalkozik, de TE mivel foglalkozol, amikor beteg és gyógyul a saját tested?

Elmegyünk orvoshoz, megvizsgál, diagnózist állít fel, kezelést ír ki, diétát ajánl, megműt, követi a lefolyást, de az igazság az, hogy az orvos szerepe bizonyos határokon belül korlátolt. És ez így van rendjén. A kivizsgálás után nem ő megy haza a tünetekkel, betegségünket nem tudja két kezével elvenni tőlünk, bármennyire is szeretné. Bárhová is mennénk, az hozzánk tartozik már, részünkké vált, vele kelünk-fekszünk, vele élünk együtt.

Olvastad? Test és testtudat – dióhéjban

Én úgy gondolom, és lehet, hogy ettől egy kicsit megfogsz lepődni, de minden egyes emberi lénynek joga van a saját betegségéhez és a gyógyulási folyamat adta lehetőségek megtapasztalásához. Az emberi test nem betegszik meg egyedül – betegség esetén érintettek lesznek társadalmi kapcsolataink (talán kénytelenek vagyunk munkánkat abbahagyni, vagy rászorulunk szeretteink, hozzátartozóink, szomszédjaink, szociális asszisztensek intenzívebb segítségére, stb.), érintettek lesznek pszichés, lelki funkcióink egyaránt (talán megijedünk, elkeseredünk, szorongunk, elszomorodunk, elbizonytalanodunk, erőforrásokat mozgósítunk, küzdünk, stb.), és persze átértékeljük helyünket az életben is, hiszen, megtapasztaltuk, hogy nagyon is sebezhetőek vagyunk. Tehát, mindenféle kapcsolati rendszerünk betegség esetén többet lesz igénybe véve, mint általában, valami megváltozik bennük, átalakulnak (kapcsolatunk másokkal, a külvilággal, ugyanakkor a legintimebb belső világunkkal is).

Bizonyított tény, hogy amikor orvoshoz fordul az ember, ami jelentősen hozzájárul a gyógyulás folyamatához, az az orvos és beteg között kialakult kapcsolat. Senki sem ismeri úgy minden csínját a betegségednek, állapotodnak, mint te magad. Az orvos tudja, hogy az meg az a betegség fájdalommal jár, szenvedéssel, kellemetlenségekkel, el is hiszi neked, megért, segít, de te egyedül érzed minden megnyilvánulását. Az egyedüli ember, aki közvetlen kapcsolatban áll saját testeddel és annak mindenféle kellemes vagy nem kívánatos állapotával te magad vagy. És ugyanilyen meggondolásból, az egyedüli ember, aki szoros kapcsolatban áll tested gyógyulási erőforrásaival és lehetőségeivel, az is te magad vagy. Egy személyes orvos bujkál benned, ott rejtőzködik, arra várva, hogy felfedezd, felneveld.

Olvastad? Amikor gyógyul a szívünk

Mivel mindannyian a természet és a világmindenség szerves részei vagyunk, mi is (testünk, lelkünk, szellemünk egyaránt), ugyanúgy, mint bármilyen élőlény, az öngyógyítás funkciójával születünk. Testünk tudja a dolgát, ne aggódj miatta. Mondhatnánk, hogy nagyon okos, intelligens, számunkra még nagyon sok titok vele kapcsolatban felfedetlen marad. Testünk is egy bizonyos szintig képes ellensúlyozni az elváltozásokat, amikor már erőforrásai elégtelenek vagy kimerültek, akkor jelenik meg valójában a tulajdonképpeni betegség. Ezért fordítanak olyan nagy hangsúlyt a megelőzésre.

Egyre több az az ember, aki saját betegségét szeretné jobban megismerni (könyvekből, internetről olvas, érdeklődik, sokszor sikerül is félreértelmeznie, stb.), és ahogy már mondtam, mindenkinek joga van a betegségéhez és joga van megismerni a betegségét, ez így rendben van, de ugyanakkor egyre kevesebb az az ember, aki azontúl, hogy megismeri betegségét, valamilyen szinten kapcsolatba is kerülne vele, s ha sikerül is kapcsolatot kialakítani, az egy romboló jellegű lesz, ami sok esetben súlyosbíthatja a betegséget. Sokan gyűlölik betegségüket, szégyellik, haragszanak testükre, istenre vagy az életre miatta, minél hamarabb szeretnének megszabadulni tőle, egy valóságos teherré válik a számukra, megmérgezve, megbetegítve így kapcsolatukat önmagukkal, a világgal is. Tudom, nehéz arra gondolni, hogy betegségünk, akár hasznunkra is válhat – és itt nem környezetünk kihasználására, érzelmi zsarolásra, pénzügyi előnyök élvezésére, stb. gondolok. Hanem a felelősség vállalására, és elsősorban nemcsak saját betegségünk felvállalására, hanem magának a gyógyulásnak tudatos felvállalására – erre megy ki a „játék”.

Olvastad? Amikor gyógyul a lelkünk…

Az emberi test nem betegszik meg egyedül, és amikor gyógyul sem egyedül gyógyul. Sajnos vannak olyan betegségek, testi elváltozások, amelyek nem fognak meggyógyulni soha, sőt, kimenetelük alattomosan vagy fokozatosan elkerülhetetlenül a halál, de mégis, magukban hordoznak egy olyan titkot, amely felfedésére csak a bátrak vállalkoznak, és csakis ők élnek a titok megfejtése adta lehetőségekkel. A bölcs azt mondja, hogy: „sose voltam olyan bátor, mint amikor féltem”. Farkas szemet nézni saját sebezhetőségünkkel, emberi természetünkkel csakis a bátrak erénye.

Abban az emberben, aki alázatosan leveszi kalapját és fejet hajt az élet előtt, ha mégse gyógyul meg teljes egészében a teste, valami benne mégis gyógyulni fog – kapcsolata önmagával, a többi emberrel, környezetével, érzelmeivel, vágyaival, hitével, reményeivel, saját és embertársai életével… mert elvégre ez az, ami emberré tesz bennünket, és nem pedig a betegség.

Senki sem ismeri olyan jól gyógyító potenciállal bíró erőforrásait, mint önmaga. Mindenkinek jogában áll élni a gyógyulás lehetőségével fizikai, lelki vagy szellemi szinten. És ha eddig nem ismerted meg őket, betegséged kiváló lehetőség lehet arra, hogy ezt megtedd. Nem kell egyetérts velem, vagy higgy nekem. Próbáld ki! Fedezd fel! Egy ilyen erőforrás lehet az ima, meditáció, empátiás készség kifejlesztése és megerősítése magaddal és embertársaiddal szemben, stb., vagy egyszerűen csak az a tény, hogy figyelsz tested jelzéseidre és megismered szükségleteit, igényeit és megadod neki azokat: időt adsz neki a gyógyulásra, biztosítod a megfelelő tápanyag és folyadék bevitelt, pihenést vagy kiegyensúlyozott mozgást biztosítasz neki, odafigyelsz, hogy mindig tiszta legyen és ápolt, szereted, szépen gondozod, engeded, hogy szeretteid megsimogassák, megöleljék, megérintsék, stb.

Olvastad? Amikor gyógyulnak gondolataink

…mert nem kapunk más testet ebben az életünkben. Úgy, ahogy van, olyan amilyen, de az egyik legnagyobb kincsünk, hogy önmagunkat kifejezhessük és megéljük ebben a földi létben. És amikor gyógyul a testünk, ismerjük fel és vállaljunk felelősséget a gyógyulásért, és legalább legyünk vele, legyünk ott mellette, ahogyan ő is az egyedi társunk, lelkünk, szívünk, szellemünk társaságában, az élet csónakjában.

Birtalan Katalin

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek