A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely a 20. század elejétől egyre több nyelv irodalmában megjelent.

szitakoto

A 7. században formálódott ki a tanka (vagy waka), japán népdalokból, némi kínai hatással.

A tradicionális haiku elméletének kidolgozójaként a 17. század második felében élt Macuo Basót tartják számon.
Az európai lírai műfajokkal ellentétben a haiku nem én-központú.

Basó, a haiku-mester, és egyik ismerőse, Kikaku egy szép napon a mezőn sétálgatott. Kikaku, ahogy megpillantotta a felszálló szitakötőket, kiötlött egy haikut:

Kék szitakötő –
tépd ki szárnyát, lábát, s kapsz
egy kicsi répát!

– Ez nem haiku! – jelentette ki Basó. – Ez viszont már az:

Fogj egy kék répát
adj neki szárnyat, lábat –
s van szitakötőd.

– Mert – folyatta Basó -, a valódi haiku nem elvesz az élettől, hanem mindig hozzáad valamit.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.