A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely a 20. század elejétől egyre több nyelv irodalmában megjelent.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A 7. században formálódott ki a tanka (vagy waka), japán népdalokból, némi kínai hatással.
A tradicionális haiku elméletének kidolgozójaként a 17. század második felében élt Macuo Basót tartják számon.
Az európai lírai műfajokkal ellentétben a haiku nem én-központú.
Basó, a haiku-mester, és egyik ismerőse, Kikaku egy szép napon a mezőn sétálgatott. Kikaku, ahogy megpillantotta a felszálló szitakötőket, kiötlött egy haikut:
Kék szitakötő –
tépd ki szárnyát, lábát, s kapsz
egy kicsi répát!
– Ez nem haiku! – jelentette ki Basó. – Ez viszont már az:
Fogj egy kék répát
adj neki szárnyat, lábat –
s van szitakötőd.
– Mert – folyatta Basó -, a valódi haiku nem elvesz az élettől, hanem mindig hozzáad valamit.
