Az agy és a halálközeli élmények vizsgálatának új eredményei azt mutatják, hogy az élet és a halál közötti határ elmosódottabb lehet, mint korábban gondolták – írja a The Guardian.
Jimo Borjigin, a Michigani Egyetem neurológia professzora évek óta tanulmányozza azt a kérdést, hogy mi történik velünk, amikor meghalunk. Borjigin olvasott néhány ember halálközeli élményéről, akik túlélték a szívmegállást, és állítólag rendkívüli mentális utazást éltek át, mielőtt újraélesztették volna őket.
Ezek a halálközeli élményt átélő emberek gyakran hasonló tapasztalatokról számolnak be: azt mondják, erőteljes fény vette körül őket, és már elhunyt rokonaik jelentek meg mellettük, mások pedig azt állítják, mélyebb megértésre tettek szert az élettel kapcsolatban.
Az újraélesztett emberek közel 10-20%-a számolt be olyan élményekről, amelyek során úgy érezték, hogy a lelkük levált a testükről. Néhányan közülük azt is állították, hogy felülről látták, amint az orvosok megpróbálták újraéleszteni őket.
Borjigin nem hitt abban, hogy ezek a történetek igazak – nem hitte, hogy a haldoklók lelke valóban a túlvilágra utazik -, de gyanította, hogy valami nagyon is valóságos dolog történik a betegek agyában.
„A halál az élet elkerülhetetlen része, de szinte semmit nem tudunk a haldokló agyról” – magyarázta Borjigin, aki elhatározta, hogy kideríti, mi történt a Michigani Egyetem neurointenzív osztályán elhunyt emberek agyában a halál pillanataiban.
Az új eredmények átírhatják mindazt, amit a halálról tudunk
Kardiológusok, pszichiáterek, orvos szociológusok és szociálpszichológusok egy kis csoportja az 1970-es években kezdte el vizsgálni annak lehetőségét, hogy a halálközeli élmények annak a bizonyítékai lehetnek, miszerint a halál nem a létezés vége, és az öntudat az agytól függetlenül is létezhet. Így született meg a halálközeli élmények tanulmányozásának területe.
„Mostanra elértünk egy olyan pontra, ahol már rendelkezünk mind az eszközökkel, mind a lehetőségekkel ahhoz, hogy tudományosan megválaszoljuk az ősi kérdést: mi történik, amikor meghalunk?” – magyarázta Sam Parnia a halálközeli élmények szakértője. Parnia egy nemzetközi tanulmányt dolgozott ki annak tesztelésére, hogy a betegek tudatossága fennmaradhat-e azután is, hogy klinikailag halottnak nyilvánították őket.
Bár Parnia eredményei meglehetősen kétértelműek voltak, Borjigin kutatásai új, váratlan eredményeket mutatnak. Az egyik páciens (a tanulmányban az egyes számú páciensként említik) egy 24 éves nő volt, akit lekapcsoltak a gépekről. A nő 2014-ben éppen a harmadik gyerekét várta, amikor váratlanul összeesett, és mire a mentő megérkezett, már 10 perce eszméletlen volt.
A mentősök megállapították, hogy megállt a szíve. Az orvosoknak csak harmadszorra sikerült újraindítaniuk a nő szívét, aki ezután az intenzív osztályra került, ahol lélegeztető gépen tartották, és figyelemmel kísérték az agyműködését. Külső ingerekre nem reagált, és az agyában hatalmas duzzanat keletkezett. Miután három napig mély kómában feküdt, a családja úgy döntött, lekapcsolják a gépekről.
Amikor azonban lekapcsolták a gépeket, váratlan dolog történt. Az orvosok megállapították, hogy a haldokló agyban váratlanul megugrott az aktivitás. Azok a területek, amik szinte teljesen inaktívak voltak, hirtelen gamma-hullámoknak nevezett nagyfrekvenciás elektromos jelekkel lüktettek. Különösen az agy azon részein mutatkozott drámai változás, amelyeket a tudósok a tudat „forró zónájának” tartanak.
„Ahogy haldoklott, az egyes páciens agya valahogy hiperaktív állapotba került” – magyarázta Borjigin. Az oxigén lekapcsolása után körülbelül két perccel az agyhullámok intenzív szinkronizációja következett be, amely állapot számos kognitív funkcióval, például fokozott figyelemmel és a memóriával van összefüggésben. Ez a szinkronizáció több szakaszban ment végbe, felerősödött, elhalványult, majd ismét felerősödött, mielőtt teljesen elhalt volna.
Ugyanakkor azt is megállapították, hogy az egyes páciens agyának különböző részei hirtelen szoros kommunikációba kerültek egymással. A legintenzívebb kapcsolatok közvetlenül azután kezdődtek, hogy leállt az oxigénellátása, és közel négy percig tartottak.
Tekintettel az egyes páciens agyának egyes területein haldoklás közben tapasztalt aktivitási és kapcsolódási szintre, Borjigin úgy véli, hogy a nőnek mély halálközeli élménye lehetett, annak számos jellemzőjével: testen kívüliség tapasztalatával, fényvíziókkal, öröm vagy béke érzéseivel és az élet morális átértékelésével.
Mivel a nőt nem sikerült megmenteni, az agyában történt rendkívüli dolgok nem bizonyíthatóak, ez az eset azonban azt sugallja, hogy a halál sokkal élettel telibb folyamat lehet, mint azt valaha is gondoltuk.
„Az agy, mindenki hiedelmével ellentétben, valójában szuper aktív a szívmegállás alatt.” – mondja Borjigin.
„Úgy gondolom, hogy amit találtunk, az csak a jéghegy csúcsa. Ami még a felszín alatt van, az egy teljes beszámoló arról, hogy is megy végbe valójában a haldoklás folyamata. Mert valami olyasmi történik az agyban, aminek nincs semmilyen logikus magyarázata” – tette hozzá.
