A múlt és a jövő olyan koncepciók, amelyeket csak a fejünkben keltünk életre. Milliószor megismételjük ugyanazokat a történéseket, újra átéljük ugyanazokat a beszélgetéseket és érzéseket, amíg úgy nem érezzük, mintha most történne mindez.
A múlt volt, és elmúlt, soha többet nem lesz már. Csak a benyomásaink maradnak meg, és mindaz, amit újra felépítünk a fejünkben. A múlt emlékezetes pillanatait újra meg újra átéljük gondolatban, így ezek új, általunk választott jelentőséget kapnak.
Andra Tănăsescu, a Neuro-Lingvisztikus Programozás Intézet alelnöke szerint a korábbi generációk gyakrabban tapasztalták a boldogságot, mert többnyire a jelen pillanatra összpontosítottak, és ritkán vetítették ki tapasztalataikat a jövőre.
Ha még többet megyünk vissza az időben, mondjuk úgy 2-3-4-5 évszázadot, azt látjuk, hogy az embereket annyira lekötötte a túlélés gondolata, hogy a jövőkép megtervezése egyáltalán nem szerepelt a prioritásaik között.
Ez az oka annak is, hogy „az időutazás gondolata csak nagyon későn jelent meg az emberiség történetében, amikor az emberek már könnyebben kielégítették az alapvető szükségleteiket (étel, menedék stb.), és volt idejük egyébre is gondolni a túlélésen kívül”, magyarázza a pszichológus.
A jövő csupán a képzeletünk szüleménye. A jelen a valóság!
A szakember azt mondja, ha nehéz pillanatokat éltünk meg, gyakran választjuk a fájdalmat, erre összpontosítunk, és állandóan visszatérünk hozzá az életünkben. Mindent a korábban megélt szomorú eseményhez kapcsolunk, így a lehető leghosszabb ideig életben tartva a szomorúság érzését. Egy másik lehetőség az, ha a jó dolgokat idézzük fel folyton, és azt, hogy segített ez abban, hogy jobb emberek legyünk. Ily módon erőforrásainkat a jó emlékekre összpontosítjuk, és kellemes érzelmi állapotot teremtünk.
„A jövő nem létezik. Soha nem tapasztalhatjuk meg igazán. A jövő csupán az agyunk teremtménye, amelynek célja, hogy felkészítsen bennünket a lehetséges helyzetekre, anélkül, hogy túlságosan messze kellene kerülnünk a komfort zónánktól. Álmaink, vágyaink, céljaink kivetülése, amelyek csak az elménkben léteznek. Egy képzeletbeli út, amelyre azért lépünk rá, hogy úgy érezzük, van valamilyen iránya az életünknek, de nem létezik mint valódi, átélhető pillanat, mindent, amit a jövőnkről megálmodunk, a jelenben élünk meg. Az egyetlen, ami valóban létezik: a jelen pillanat! Rövid, de élettel teli. A sok kis jelen pillanatból épül fel a dinamikus, folyton mozgásban lévő jelen. A jelen pillanat az egyetlen, ami számít, az egyetlen pillanat, amikor mosolyoghatsz, sírhatsz, elszomorodhatsz, örülhetsz, szerethetsz” – fejtette ki a pszichológus.
