KuriózumA magánynak három típusa van, és egyikőjükért sem az egyedüllét a felelős!

A magánynak három típusa van, és egyikőjükért sem az egyedüllét a felelős!

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

A buddhista tanok szerint, a magány jó dolog és az emberi természet egyik alapvető pillére.

Mivel szinte egyetlen személy sem lehet garancia a saját boldogságodhoz, így itt a legfőbb ideje, hogy igazán összebarátkozz önmagaddal s ezzel együtt a magánnyal. Amikor ezt képes vagy meglépni, akkor kerülsz igazán harmóniába önmagaddal és akkor tanulod meg igazán értékelni a jelen pillanatait.

Első lépésként következzék néhány tény, amelyekkel jobb tisztában lenni:

Ne utasítsd el a kényelmetlen érzéseket, helyette inkább dolgozz rajtuk. A magán egy teljesen természetes dolog, így próbálj meg ehhez mérten viszonyulni a dologhoz.

Persze mindenkinek szüksége van a másokkal való kapcsolattartásra, függetlenül az adott emberi kapcsolat természetétől, hiszen valahol egymástól is függ kicsit a túlélésünk.

Lehet bármennyi barátod, még akkor is megtörténhet, hogy magányosnak érzed magad.

Ha csak felszínesen ismered önmagadat, és félsz közelebb kerülni önmagadhoz, emiatt is érezheted olykor a kínzó egyedüllétet. Tehát ahhoz, hogy megérthesd önmagad, először saját magaddal kell megbarátkozz.

Egyedül lenni és magányosnak lenni két külön dolog. Az magányosság kiszipolyoz, lehangol míg az egyedüllét akár nyugalmat is hozhat.

Nem minden esetben a kapcsolatok hiánya okoz magányt, hanem a kapcsolatok rossz minősége.

Az elszigeteltség és a magány nem csak fizikai elszakítottság miatt alakulhat ki. Olyankor is jelentkezhet, ha úgy érezzük, igazán senkivel sem vagyunk képesek megértetni magunkat és azt, amit képviselünk.

Mindezek tükrében pedig rádöbbenhetünk, hogy a magánynak több különböző formája is létezhet, ezek közül a 3 legfontosabbat emeljük ki:

1. Kapcsolati és társas magány – minőségi barátságok és kapcsolatok utáni vágyódás;

2. Érzelmi magány – olyasvalaki után való vágyódás, akivel egy húron pendül az ember, akivel szavak nélkül is képesek vagyunk megértetni magunkat;

3. Általános magány – amikor egy olyan közösség után vágyunk, akikkel egy céljaink, értékeink lehetnének.

Nem mindannyian éljük meg egyformán a magány fogalmát, van aki a romantikus kapcsolat hiánya miatt érzékeli a magányt, míg mások a közösség hiánya miatt érzi úgy, hogy magányos. Ezért először önmagunkkal kerüljünk napirendre, hiszen csak mi magunk tudjuk meghatározni, mire is vágyunk igazán.

Gondoljunk csak bele, hogy miért történhet meg az, hogy sok ember a saját házasságán belül is magányosan érzi magát…? A lényeg, hogy megértsük, mi mire vágyunk igazán. Ha ezt sikerül meghatározni, akkor onnan már sokkal könnyebb dolgunk lesz, de ehhez előbb önmagunkkal kell harmóniába kerüljünk!

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek