Pjotr Iljics Csajkovszkij 1840. május 7-én született Votkinszkban, egy orosz kisvárosban, majd később Szentpétervárra költözött, ahol előbb jogot tanult, majd 1862-ben beiratkozott az Szentpétervári Konzervatóriumba, amelynek Anton Grigorjevics Rubinstejn volt az igazgatója. A Hattyúk tava, a Csipkerózsika és a Diótörő világhírű szerzőjének azonban boldogtalan magánélete volt.

1865-ben Moszkvában ismerkedett meg Antonina Miliukovával. A lány akkor 16 éves volt, a zeneszerző 25. Csajkovszkij érdeklődését nem keltette fel a nő, nem is emlékezett rá az első találkozás után, de Antonina azonnal beleszeretett a nagy zeneszerzőbe.

Antonina feladta varrónői munkáját, hogy zenét tanuljon a moszkvai konzervatóriumban, ahol Csajkovszkij volt a tanára. Végül pénzhiány miatt kénytelen volt abbahagyni tanulmányait, de továbbra is tartotta a kapcsolatot egykori tanárával.

1877-ben összeházasodtak, annak ellenére, hogy Csajkovszkij, aki a férfiakhoz vonzódott, nem tudta viszonozni a nő érzéseit, de a házassággal elhallgattathatta pletykákat, amik a homoszexualitásáról szóltak.

Esküvőjükre a moszkvai Szent György templomban került sor 1877. július 18-án, de a házasságuk katasztrofális volt, és mindössze néhány hét után különváltak, bár hivatalosan nem váltak el. A házasság kudarcáért sokan a feleséget hibáztatták, mivel Antoninát gyakran egyszerű nőnek írták le, akiből hiányzott az eredetiség.

De az igazság az, hogy nem Antonina személyisége miatt nem működött a házasságuk, hiszen az soha nem is működhetett volna, de Csajkovszkij vagy nem magyarázta el a helyzetet leendő feleségének az esküvő előtt, vagy Antonina egyszerűen nem értette meg, mit jelent a kapcsolatukra nézve, hogy a férje a férfiakhoz vonzódik. A sikertelen házasság miatt Csajkovszkij idegösszeomlást kapott, és öngyilkossági kísérletet hajtott végre (besétált a jéghideg Moszkva folyóba), majd a sikertelen kísérlet után egy időre külföldre utazott.

A zeneszerző pszichés összeomlását és kettejük különválását Antonina a saját módján értelmezte: meg volt győződve arról, hogy a zeneszerzőnek hihetetlen nehézséget okozott, hogy megossza a figyelmét felesége és a zene között.

Csajkovszkij, miközben hivatalosan továbbra is házas volt, beleszeretett saját unokaöccsébe, Vlagyimir Davidovba. Bárhová is vezetett volna azonban ez a történet, hirtelen vége szakadt, amikor Csajkovszkij 1893-ban, 53 éves korában meghalt. A halál oka hivatalosan kolera volt, amelyet valószínűleg akkor kapott el a zeneszerző, amikor fertőzött vizet ivott. De halálának pontos körülményeit azóta is rejtély övezi, és felmerült többek között az öngyilkosság elmélete is, bár ezt azóta sem sikerült bizonyítani.

Pjotr Iljics és Antonina a zeneszerző haláláig házasok maradtak, annak ellenére, hogy felesége 1881 márciusában gyereket szült egy másik férfitól. A törvénytelen gyerek ideális okot szolgáltatott volna a válásra, de Csajkovszkij nem akart botrányt, ami felfedhette volna az igazságot a férfiak iránti vonzalmáról.

Antoninának végül három gyermeke született három különböző férfitől, de egyiket sem tartotta meg, hanem egy árvaházban hagyta őket. Annak ellenére döntött így, hogy anyagilag meg lett volna a lehetősége a gyerekeke felnevelésére, hiszen a férje még mindig tartásdíjat fizetett neki.

Csajkovszkij meleg volt, egy olyan időben, amikor a homoszexualitás törvényellenesnek számított, és ez depresszióba taszította a zeneszerzőt, aki az öngyilkosságot is megkísérelte boldogtalan házassága során.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.