Az egész világ megismerhette az Erdélyben található tordai sóbányát, ugyanis a CNN-nek a világ tíz legszebb földalatti helyeiről készített összeállításában a második helyre rangsorolták. Az újságírók megemlítik, hogy a sóbánya a 12. században kezdte meg működését, és a sót kézzel bányászták ki.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott

A ma is létező sóbányát 1690-ben nyitották meg. A XVII. század vége és a következő század eleje fellendülést hozott az erdélyi bányászatban a Bécsi Udvar által hozott rendelkezéseknek köszönhetően, melyeknek célja a régió gazdasági megerősítése volt.

Megjegyezték, hogy napjainkban a sóbánya egyben bányászati múzeum és szórakoztató központ is, hisz számos szabadidős és sporttevékenységnek is helyet ad, ráadásul a gyomrában található tavon csónakázni is lehet. E mellett számos légúti problémára, asztmára is jótékony hatással van a bánya levegője. Torda nevezetessége 2013 őszén is bekerült a világsajtóba, akkor a Business Insider a föld legjobb földalatti helyének nevezte a sóbányát, amelyről még Jared Leto, a Thirty Seconds to Mars együttes énekese, dalszövegíró, színész és rendező is említést tett a Twitteren.
A CNN tízes listája:
1. A fülöp-szigeteki Puerto Princesa folyó
2. A tordai sóbánya
3. Az izlandi Thrihnukagigur vulkán lávakamrája
4. Poco Encantando, Brazília
5. A mexikói kristálybarlang
6. Waitomo-barlang, Új-Zéland
7. Greenbrier bunker, Nyugat-Virginia, USA
8. A római Szent Kelemen templom
9. A kaliforniai földalatti kertek
10. A londoni világháborús szoba