Mennyire fontos az, hogy kezet fogsz valakivel, vagy nem? Bebizonyították, hogy ez az egyszerű gesztus alapvető fontossággal bír a potenciális- és már fennálló kapcsolatokban egyaránt. Az egyik olyan kísérlet, amely ezt az elméletet támasztja alá, az az amerikai Allen Konopachy kísérlete, aki egy 25 centes érmét hagyott egy telefonfülkében.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Az emberek nagyrésze eltulajdonította az érmét, mielőtt kijött volna a fülkéből. Amikor kijöttek, feléjük közelített egy fiú, aki megkérdezte őket, hogy nem találtak-e véletlenül egy pénzérmét a fülkében. Több, mint 50%-uk hazudott és letagadta, hogy elvette az érmét. A kísérlet második felében a fiú mindegyik illetőnek köszönt, aki kijött a fülkéből, bemutatkozott és kezet fogott velük, majd ugyanúgy megkérdezte, hogy látták-e az érmét. Ezúttal csak az érmét elvevők 24%-a hazudott. Ebből is láthatjuk, mennyire fontos a bemutatkozás és a kézszorítás, amely egyfajta szolidáris kapcsolatot hozott létre a két fél között, ami pedig képes meggátolni a hazudást is a másikkal szemben.
Érdekes az is, hogy különböző kézfogási stílusokat tapasztalhatunk különböző emberek részéről, ebből pedig következtethetünk azok személyiségére vagy érzelmeire is.
A kézfogás annak függvényében változhat, hogy ki kezdeményezi azt, hogy nyújtja kézfogásra valaki a kezét, hogy hányszor rázunk kezet, stb.
Alapjában véve 8 típusú kézfogás különböztethető meg:
1. Satu-fogás
Az az elfogadott, íratlan szabály, hogy a szorításnak nem szabad sem túl gyengének, sem túl erősnek lennie, mindkét személynek kontrollálnia kell a kézszorítást a másikéhoz igazodva. Mégis, vannak személyek, akik figyelmen kívül hagyják ezt az etikettet, túlságosan megszorítva a partner kezét – néha ugyan nem tudatosan –, ezzel próbálva bizonyosságot tenni az erejükről. Akik igyekeznek megmutatni másoknak, hogy bizony nem annyira gyöngék, mint amennyire tűnnek, gyakran használják ezt a típusú kézfogást, egyfajta kompenzációs magatartásként.
2. Halott kéz
Ezek a személyek semmiféle erőt vagy ellenállást nem visznek kézfogásukba, mintha egy élettelen kezet nyújtanának a másiknak, nem vesznek részt kölcsönösen a köszönésben, mintegy elutasítva a kapcsolatba lépést a partnerrel. És mint a kezük, az illetők is passzívak, érdektelenek maradnak.
3. Szilárd, határozott kéz
William Chaplin végzett egy kutatást arról, hogy milyen összefüggés van a kézfogás milyensége és az ezt kivitelező illető személyisége között. Az érzelmileg szabad, extrovertált személyek kézfogása általában ilyen, ellentétben a neurotikus, félénk emberekkel, akiknek határozatlan a kézfogásuk. Megfigyelték azt is, hogy azok, akik nyitottak az új kísérletekre, azok magabiztosan fogtak kezet – igaz, ez csak a nők esetében volt érvényes.
4. Pióca-kéz
Azoknál beszélünk erről a típusú kézfogásról, akik hosszú másodpercekig tartják szorítva a partner kezét. Emögött a viselkedésforma mögött sok minden állhat, de legvalószínűbb mégis a kontroll problémája. Érdekes még, hogy akik egy ilyen kézszorítás “csapdájába esnek”, ritkán van bátorságuk elhúzni kezüket, inkább egy külső eseménytől várják a “menekvést”.
5. Nedves kéz
Akiknek gyakran izzad a tenyerük, úgy próbálják enyhíteni a zavaró körülményt, hogy kézfogás előtt ruhájukhoz súrolják kezüket – szorongásuk jele azonban ennek ellenére is sokszor tenyerükön marad. Egy másik menekülő út számukra, amikor begörbítik tenyerüket, hogy a partner kezével érintkező kézfelületet minimálisra csökkentsék.
6. Rászorítás
Akkor jelenik meg, amikor az emberek együttérzésüket, barátságukat szeretnék jobban kihangsúlyozni a partner felé, és mindkét kezükkel fognak kezet vele. Más verziói ennek a fajta kézfogásnak, amikor bal kezüket a partner vállára, karjára vagy alkarjára helyezik kézfogás közben, ezzel kívánva elmélyíteni a kialakult bizalmi kapcsolatot.
7. Invazív kézfogás
Két módja van annak, amikor a köszönés egyenesen a felek egyikének személyes terébe hatol. Az első, amikor az egyik fél maga felé húzza partnerét kézfogás közben, ezzel kívánva rákényszeríteni őt a képzeletbeli játékszabályok betartására. A másik, amikor kézfogás közben túlságosan behatolunk a másik személyes terébe azzal, hogy túl közel állunk.
8. Domináns – alárendelt kézfogás
Domináns az, amikor a felek valamelyike úgy fordítja alkarját kézfogás közben, hogy a keze a másik keze fölé kerüljön (pronáció), egyfajta kontrollt és felsőbbrendűséget sugallva ezzel. A másik, amikor az alkar úgy fordul, hogy a jobb kéz a partner kezéhez viszonyítva alul kerül (szupináció), passzivitásra és alárendeltségre utal.