Viszlát koporsós temetés: az organikus zsák segítségével fa lesz az elhunyt testéből

Viszlát hagyományos temetkezés! Az elhunyt teste egy facsemete köré kerül, majd csodaszép fa nő belőle!

Lehet egy nap eljön az az idő, amikor el lehet felejteni a fából készült koporsót, a földbe süllyesztett, kőlapokkal borított síremlékeket, és egy sokkal környezetbarátabb megoldás veszi át a temetkezési szokások helyét.

Két olasz designer ugyanis szokatlan ötlettel rukkolt elő, ami elhozhatja a temetkezési szokások forradalmát. Anna Citelli és Raoul Bretzel azt találta ki, hogy az elhunytakat úgynevezett “földkapszulákba” lehetne eltemetni. Ezt a projektet Capsula Mundi-nak nevezték el.

Ebbe a természetes anyagokból készült, lebomló kapszulába kerülne az elhunyt hozzátartozó teste, amelynek része egy csemete is, amely a temetés után majd szépen fejlődni kezdene, amihez az elhunyt lebomló teste is hozzájárulna, így végül a halál egy új élet formájában jelenne meg, csodás emléket állítva az elhunyt és hozzátartozói számára.

Ez lenne az első olyan projekt, amely lefektetné a zöld temetők alapkövét, azaz nem sírok, hanem fák, bokrok, dísznövények formájában lehetne emléket állítani az elhunytak számára. Idővel egy ilyen temető igazi zöld szentéllyé válna, amely nem a halálra, az elmúlásra emlékeztetne, hanem az élet örök körforgására, a friss levegőt, árnyékot biztosító fák jótékony hatására.

Ez a temetkezési módszer egyelőre még nem engedélyezett Olaszországban, de az Egyesült Államokban és Angliában van rá lehetőség.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.




Comments Closed

Top