KuriózumSaját negyedet építettek a jó barátok, hogy örökké együtt legyenek

Saját negyedet építettek a jó barátok, hogy örökké együtt legyenek

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Nem csak a környezettudatosság miatt, hanem pénzügyileg is egyre inkább megéri minél kisebb, ám jól átgondolt és takaros kisházakba költözni. Épp ezeknek az érveknek köszönhetően váltak népszerűvé a kis otthonok.

Saját negyedet építettek a jó barátok, hogy örökké együtt legyenek

Négy Texas-i pár, akik már közel 20 éve barátok elhatározták, hogy maguk mögött hagyják a nagyvárosok nyüzsgő káoszát és létrehoznak egy barátságos kis szomszédságot Austin határai kívül. Habár általában az idő még a baráti kapcsolatokat is próbára teszi, ez a 4 pár minden akadályt legyőzve közösen váltották valóra álmaikat egy nyugodtabb élet reményében.

Igazi csapatmunka volt az, hogy meg tudták valósítani ezt a nem mindennapi szomszédságot, ugyanis a párok közösen összedobták a pénzt, hogy felkérjék Matt Garcia építészmérnököt, aki előbb papírra vetette, majd később meg is valósította az álomlakásokat. A mindössze 40 négyzetméteres lakások mellé óriási szabadtéri terület is tartozik, hogy a természet minden szépségét fel tudják fedezni.

Minden kisházban helyet kapott egy fürdő, egy nappali és egy hálószoba, mely dupla ágyat tartalmaz, akárcsak a normális méretű szobák. A házak bejáratánál egy aprócska teraszos rész is tovább fokozza az idilli hangulatot, mindezt összesen 40000 dollárból valósítva meg.

Saját negyedet építettek a jó barátok, hogy örökké együtt legyenek

Saját negyedet építettek a jó barátok, hogy örökké együtt legyenek

A ferde tetőzetnek köszönhetően az esővizet könnyedén össze tudják gyűjteni, ami különösen jól jön a nyári hőségek ideje alatt. A furnérburkolás nem csak a hőmérsékletszabályzásban segít, de kellemes rusztikus érzetet is teremt.

Habár elsőre igen kicsinek tűnhetnek a házak, viszont a képeken jól látható, hogy rengeteg hely van bennük és igazán takarosak. Ha úgy érzed, nem bírod tovább a város zajait, merj belevágni egy ilyen házikó megépítésébe, mert későbbiekben a nyugalom nem maradhat el.

Saját negyedet építettek a jó barátok, hogy örökké együtt legyenek

Saját negyedet építettek a jó barátok, hogy örökké együtt legyenek

Saját negyedet építettek a jó barátok, hogy örökké együtt legyenek

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek