A lelkednek szüksége lehet egy „méregtelenítésre” ha ezeket a jeleket tapasztalod!

A test és a szervezet méregtelenítéséről szinte minden nap szó esik, ezzel szemben a lélek „méregtelenítéséről” igencsak keveset tudunk, pedig ez is ugyanolyan fontos lenne, int az előbbi, ha nem fontosabb!

A lelkednek szüksége lehet egy „méregtelenítésre” ha ezeket a jeleket tapasztalod!

Nem csak a szervezetbe kerül olyan anyag, ami káros lehet a fizikai egészségünkre, olykor a lelkünk is telítődhet rossz, negatív dolgokkal, ezért fontos, hogy néha a lelkünket is tisztítsuk meg. És hogy mikor is jön el a lélek-méregtelenítés ideje? – akkor, amikor a következő 10 jelet tapasztalod magadon.

1. Kutatsz a negatívumok után

Jól tartja a mondás, hogy „a baj nem jár egyedül”. Ha kaptad már azon magad, hogy a híreket böngészve csak a negatív és szomorú híreket tartalmazó cikkek ragadtak magukkal, hogy elolvasd őket, akkor épp ideje egy lelki „nagytakarításnak”. Ugyanígy, ha negatív személyek vesznek körbe, sokáig fel sem tűnhet, hogy csak az energiádat szívják, ismerd fel az ilyen helyzeteket, és szabj határokat. Tölts minél több időt szeretteiddel, ez majd gyógyító hatással lesz lelkedre.

2. Nem igazán vagy figyelmes, miközben beszélsz

Biztosan vetted már észre, hogy vannak olyan periódusaid, amikor bármit is mondasz minden szarkasztikus hangvételű, és ezzel gyakran megbántod mások érzéseit. Ez abból fakad, hogy a fejed telis-tele van negatívumokkal. Küzd le ezt, és bátoríts, segíts másokon, ez rendbe hozza a dolgokat.

3. A barátaid kerülik a társaságodat

Ha folyton csak a negatív hangulatot ontod magadból, akkor ne csodálkozz, hogy az emberek kevés ideig bírják melletted. Ez már igen vészjósló jele annak, hogy változtass. Vedd körbe magad olyan emberekkel, akik inspirálnak, feltöltenek és gyorsan képes leszel összekapni magad.

4. Közömbös vagy

Az érzelmeink tesznek emberi lényekké. Minden érzelem helyénvaló és szükséges, legyen akár jó, akár rossz. Az érzelmeink befolyásolják döntéseinket, amivel alakíthatjuk az életünket. De ha minden iránt közömbös vagy, és semmit sem tudsz elhelyezni a jó-rossz skálán, akkor lelki detoxra van szükséged. Állj meg egy percre és csak magadra összpontosíts, figyeld meg érzéseidet.

5. Élvezed mások bukásait és balszerencséjét

Ahelyett, hogy empátiával fordulnál egy bajba került emberhez, legbelül repdesel az örömtől, amiért az elbukott. Gondolj csak bele, mi lenne, ha te lennél a helyében? Nézz szembe és valld be magadnak ezt a csúnya szokást és egy életre válj meg tőle, mert csak lehúz.

6. Idegesítenek a boldog emberek

Ha nálad boldogabb emberek társaságába keveredsz eluralkodik rajtad a boldogtalanság, és annak sem tudsz örülni, amid jelenleg van. Ne az irigység és az önzőség vezessen, mert ezek nem jó tanácsadók. Meditálj és vedd körbe magad támogató emberekkel, akikkel meg tudod osztani gondolataidat.

7. Nem alszol jól

Nehezen alszol el, vagy ha végre sikerül, akkor óránként megébredsz és hosszú ideig forgolódsz. Akár rémálmok is előfordulnak néha. Ezekkel próbál üzenni a lelked, hogy valami nincs rendben vele és gyógyulni akar. Erre megoldás ismét a meditáció lehet, ami elűzi a napi feszültséget és megnyugtat.

8. Mindig te vagy az áldozat

Vagy legalábbis te annak tartod magad. Mindig úgy érzed mások rosszat tesznek veled, vagy elárulnak és becsapnak. Ilyenkor végy erőt magadon és tedd fel magadnak a kérdést: Valóban te lennél az áldozat, vagy csak a félelmeid miatt játszod el a szerepet?

9. Kerülöd a meditálást és az imádkozást

Ezek azok a tevékenységek, amik arról szólnak, hogy igazán közel kerüljünk önmagunkhoz. Ha kerülöd ezeket az azt jelenti, hogy van valami olyasmi benned, amivel nem szeretnél szembenézni. De meg kell tenned, kezd apró lépésekben és lassan haladva fedezd fel mi rejlik benned.

10. Mindig unott vagy

Semmi sem dob fel, semmi sem hangzik izgalmasnak, és még a hobbiid is untatnak. A lelkednek szüksége van egy takarításra, hogy újra lendülettel és lelkesedéssel tudjon kötődni a téged érdeklő dolgokhoz.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.





Facebook hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top