Hogyan lehet neked is testen kívüli élményed?

Megtapasztalni milyen is egy testen kívüli élmény igencsak nyugtalanító lehet, főleg ha teljesen valósnak érezzük.

Hogyan lehet neked is testen kívüli élményed?

Ilyenkor leginkább azt érzed, hogy nem igazán érzed úgy, hogy abban a térben vagy, mint ahol a tested. Becslések alapján 10 emberből 1-nek már voltak testen kívüli élményei, ezek az emberek arról számoltak be, hogy olyan érzésük volt, mintha kiszálltak volna a saját testükből és csak lebegtek volna a térben.

Ha elszánjuk magunkat, és a kíváncsiságtól hajtva ki szeretnénk próbálni ezt az érzés gyakran vallhatunk kudarcot, ugyanis ezt az állapotot előidézni elég nehéz. De hogy milyen érzés is ez pontosan?

Íme néhány dolog, amit tudnod kell a testen kívüli élményről:

1. A testen kívüli élmény tulajdonképpen olyan, mint egy tudatos álom

Az az érzés, hogy a szellemi énünk képes elhagyni a testünket euforikus hangulatba emelhet, hiszen képesek lehetünk irányítani a lelkünket, anélkül, hogy megmozdulnánk. Kissé olyan az egész, mint egy tudatos álom. A legtöbb ember egyből tudatába kerül annak, hogy mi is történik vele, mikor észreveszi magán a jelenséget, és képes tudatosan irányítani azt, hogy hová kerüljön, merre haladjon.

2. Egy testen kívüli élmény akár az agy működési zavarához is kapcsolható

Svájci kutatók szerint, – akik a testen kívüli élmény okait kutatták -, a jelenséget átélő személy úgy érzi, mintha egy teljesen más szemszögből tekintene a fizikai testére. A kutatók azt is hozzátették, hogy azért lehet agyi zavarokhoz kötni a dolgot, mivel a pácienseik más pszichiátriai panaszokkal is rendelkeztek (epilepszia, depresszió, szorongás, skizofrénia).

3. Kontrollálhatod az élményt

Számos módon irányíthatod a testen kívüli élményt. Az egyik legkönnyebb módszer, ha mozdulatlanul maradunk a reggeli ébredést követően, és még a szemünket sem nyitjuk ki. Ekkor képzeljünk el egy kötelet alattunk a földön, amit megmarkolunk, és elkezdjük magunkat felhúzni. Addig húzzuk fel magunkat rajta amíg a kötél vízszintes állapotba nem kerül, ekkor választhatjuk azt, hogy elengedjük és sétálunk tovább. Egy másik módszer szerint pedig állítsunk ébresztőt az éjszaka kellős közepére, ügyelve arra, hogy legalább 4 órát már aludjunk előtte. Majd a riasztásra ébredjünk fel, de megint maradjunk mozdulatlanok és minél hamarább próbáljunk álomba zuhanni megint. Ha ezekkel a módszerekkel sem sikerülne, akkor kezdjünk el számolni. Ettől nyugtató hipnotikus állapotba kerülünk, így nagyobb az esélye a testen kívüli élmény megtapasztalásának.

4. Lehet, hogy a test helyzetét érzékelő receptorok a felelősek a testen kívüli élményért

Az agy azon területe, melyik a test saját érzékeléséért és a térbeli tájékozódásért felelős, lehet, hogy rossz információkat küld, ami illúzióvá alakíthatja a testen kívüli élményt. Egy pácienst, aki súlyos fülcsengéssel küzdött megműtöttek, és egy elektródát helyeztek el az agy hallásért felelős területén. Ez után a páciens arról számolt be, hogy mindig 50 centivel hátrább érzékelte önmagát, mint ahol a teste valójában volt.

Ha érdekelnek további cikkeink, iratkozz fel hírlevelünkre! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.





Facebook hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top